Visszatértek a Surface mobil pletykái

Igaz, nem tablet/telefon hibridről, hanem összehajtható Surface PC-ről hallott IHS Markit elemzője, amely 5G modemet kapna és Android alkalmazásokat futtatna Windows Core OS-en.

A Microsoft állítólag sokáig dolgozott saját összehajtható képernyős tablet/telefon hibridjén, amely Windowst futtatott volna, ezekről a tervekről Redmond aztán letett, és a Galaxy Fold, illetve a Huawei Mate X csúszását figyelembe véve talán nem alaptalanul. Surface telefon tehát csak nem lett, az Andromeda tervet ugyanakkor felváltotta a nem kevésbé ígéretes Centaurus, igaz: a Surface PC lehetséges terméknév előrevetíti, hogy immár nem egy okostelefonról van szó, félbehajtva sem.

A két képernyős Microsoft eszköz koncepciói
A két képernyős Microsoft eszköz koncepciói (forrás: The Verge) [+]

Az IHS Markit elemzője, Jeff Lin úgy tudja: a 2020 első felére várt Microsoft eszköz két különálló, 4:3 arányú és 9"-es képernyővel érkezik, a redmondiaknak egyébként már vannak erre belső koncepciói, sőt: prototípusai. Az ketyere WCOS-t (Windows Core OS-t) futtatna, felkészülve a dupla képernyős működésre, és egy Intel Lakefield SoC hajtaná meg, LTE és/vagy 5G modemmel megspékelve. Az elemzői pletykák legérdekesebbike talán az androidos alkalmazások futtatásának képessége, de az iCloud is elérhető lehet a Surface PC-n.

A Courier koncepcióképe
A Courier koncepcióképe (forrás: The Verge) [+]

A Microsoft állítólag egyébként sosem tett le teljesen az összehajtható képernyős eszközök kategóriájáról, egyszerűen csak kell idő, hogy ezek kiforrjanak, mielőtt széles körben és megbízható formában elterjednek. Az egyik lehetséges forma a Courier koncepciónéven fogalmazódott meg, az IHS-nek azonban a Microsoft nem volt hajlandó egyik vélt vagy valós, készülőfélben lévő Surface eszközéről sem nyilatkozni. Úgyhogy, akárcsak az elmúlt hosszú évek hírmorzsái, úgy a mostani Surface csokor is a meg nem erősített pletykák sorát gyarapítja.

Azóta történt

Hirdetés