Viszik a Mix Fold 3-at, mint a cukrot

Van, aki megvette és darabokra szedte.

2,25-ször annyi Mix Fold 3 fogyott a hajlítható képernyős Xiaomi csodakészülék első értékesítési hullámában, mint a Mix Fold 2-ből, jelentette be a gyártó, ám van egy kis bökkenő: sem tavaly, sem idén nem árulta el, ez pontosan hány foldable értékesítését jelenti, így a szám lehet kicsi és nagy – de semmiképp nem százezres darabszámban mérhető. Már csak azért sem, mert ennyit hónapokig tart a gyártási nehézségek miatt összerakni, és ha mégiscsak elment volna belőle ilyen sok, azt ugyanúgy az orrunk alá dörgölte volna a Xiaomi, mint azt, hogy a Redmi K60 Ultrából öt perc alatt 220 ezer darab talált gazdára.


(forrás: Weibo)

Figyelembe véve a nevezett gyártási nehézségeket, még hónapokig nagyobb lehet a Mix Fold 3 iránt a kereslet Kínában, mint a kínálat, éppen ezért sincs nagy esély arra, hogy errefelé egykönnyen beszerezhető lesz. Van viszont, aki megragadta az alkalmat és barkácshobbiját gyakorolva mindjárt szétkapta az új, 198 elemből álló zsanért, megmutatva három főegységét, 14 apró hajlítószerkezetét és 17%-kal vékonyabb kivitelét – igaz, a szétszerelést végző WekiHome az egész zsanért 23,4 grammon nehezebbnek találta a tavalyinál, az új megoldás viszont a Xiaomi szerint jóval tartósabb.

A készülékház ezúttal is két akkumulátort rejt 2580 és 2200 mAh kapacitással, és most sem túl egyszerű a házi komponenscsere, a szerkezet megbontása ugyanis hozzáértést és ügyességet is igényel, főleg a képernyők környékén. Takarosan pakolta mindenesetre szűk helyre a Xiaomi a komponenseket az emelt órajelű Snapdragon 8 Gen 2 chipet, a két 20 megapixeles szelfikamerát és az 50 + 10 + 10 + 12 megapixeles hátlapi egységeket beleértve, és bármennyire is ritka lehet a Mix Fold 3 errefelé, mint a fehér holló, azért szívesen kipróbálnánk mi is.

Előzmények

Hirdetés