Vivo 4.3 – két mag, két SIM és ICS

A BLU Products közleménye szerint a frissen leleplezett Vivo 4.3 a világ első Super AMOLED Plus megjelenítővel szerelt okostelefonja, amely két hálózat egyidejű elérésére is lehetőséget teremt. Az Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapokon nyugvó készülék felszereltség terén kiemelkedik a kétkártyás mezőnyből, hiszen 4,3 hüvelykes, 480x800 képpontos kijelzőt, 720p felbontású HD videók rögzítésére alkalmas 8 megapixeles fő és 1,3 megapixeles előlapi kamerát, 1 GHz-es kétmagos ARM Cortex-A9 processzort, 4 GB belső tárhelyet, microSDHC kártyafoglalatot és HSDPA modemet is kapott. Az Egyesült Államokban már szeptemberben piacra kerülő készülék legvonzóbb tulajdonsága azonban az ára, hiszen kártyafüggetlenül mindössze 250 dollárért, vagyis nagyjából nettó 56 000 forintért lesz elvihető. Európai premierről egyelőre nem esett szó, de annyi biztos, hogy Latin-Amerikában és Ázsia egyes régióiban kapható lesz.

Azóta történt

  • Vivo X1 – karcsúsági világbajnok

    Kínában debütált a Vivo mindössze 6,55 milliméter vékony Android 4.1 Jelly Bean alapokon nyugvó okostelefonja.

  • Quattro trió Tegra 3 alapokon

    Mérsékelt árfekvésű, négymagos processzorral szerelt mobilokkal rukkolt elő a BLU Products, melyek közül a legnagyobb 5,7 hüvelykes HD megjelenítővel büszkélkedhet.

Előzmények

Hirdetés