Windows 8 táblagépekkel készül a Dell

A múlt héten megrendezett Dell World 2011 rendezvény során Michael Dell, a cég elnök-vezérigazgatója hivatalosan is megerősítette a Windows 8 alapokon is nyugvó internettáblák fejlesztésével kapcsolatos pletykákat. A Microsoft új operációs rendszere köré épülő jövevény műszakai paraméterei egyelőre nem ismertek, de az ARM-alapú processzor használata már borítékolható. A rendkívül gyenge eladásokat produkáló Streak 5 táblagéppel kapcsolatban Michael Dell azt nyilatkozta, hogy a termékkel csak a felhasználók reakcióit szerették volna vizsgálni, vagyis amolyan kísérleti projektnek is tekinthető. A Windows Phone csempéiből építkező új kezelőfelület a Microsoft terve szerint a jelenleg elérhető Windows 7-nél jóval kevesebb erőforrással is is beéri, így a jövőre debütáló internettáblák új generációja teljesítmény, üzemidő és szolgáltatások terén is előremutatóak lesznek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés