Windows mobilok Snapdragon 810 processzorral

Úgy tűnik, hogy a bivalyerős 64 bites Snapdragon 810 processzor túlmelegedési problémáiról szóló pletykák sem árnyékolták be a Qualcomm és a Microsoft hosszú évek óta tartó együttműködését, így a két vallalat közös sajtóközleménye szerint a Lumia sorozat idei legerősebb tagjai is ezen lapka köré épülnek majd. A négy nagysebességű Cortex-A57 és ugyanannyi alacsony fogyasztású Cortex-A53 mag számítási kapacitása a remekül optimizált telefonos platform akadásmentes futtatásához egyáltalán nem szükséges, de néhány alkalmazás egészen biztosan kiaknázza majd a legújabb ARM architektúrában és az Adreno 430 grafikus gyorsító erejében rejlő lehetőségeket.

A 450 megabites 4G LTE Cat.9 modemmel is felvértezett Qualcomm processzor mellett a Windows 10 telefonos változata várhatóan a QHD vagy magasabb kijelzőfelbontásokat is támogatni fogja, mely a legfelső szegmensben való versengéshez és a technokrata réteg megnyereséhez ma már szinte elengedhetetlen. A Lumia csúcsmodellek mellett a Microsoft a belépőszintű és középkategóriás modellek piacán is agresszív versenyre készül, ahol a készülékei jelenleg is jól szerepelnek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés