Xperia ZU – táblagép vagy telefon?

A legtöbb nagy gyártóhoz hasonlóan a Sony sem szeretne kimaradni az óriásmobilok tervezői közül, éppen ezért rövidesen egy táblagépeket megszégyenítő képátlójú okostelefon leleplezésére készül, mely természetesen hivatalos forrásból ezidáig nem nyert megerősítést. Az ePrice értesülései szerint azonban a japán óriás a 6,44 hüvelykes Full HD megjelenítővel szerelt okostelefonok között kíván hódítani, mely persze elég nehezen nevezhető zsebbarát méretnek. Manapság persze a telefónia egyáltalán nem arról szól, hogy mit lehet zsebre tenni, így az Xperia ZU (Z-Ultra) is túlmutat ezen földi értékrenden. A készülék az előzetes információk szerint 2,2 GHz-es négymagos Snapdragon 800 processzorral érkezik majd, mely mellé 2 GB RAM-ot, 16 GB belső memóriát, microSDXC kártyahelyet, 8 megapixeles Exmor RS kamerát és 3000 mAh kapacitású fixen beépített akkumulátort kapott. A június 25-én leleplezésére kerülő készülék várható ára egyelőre nem ismert.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

  • Sony Xperia Tablet Z - gyönyörűségem

    Lélegzetelállító külsővel, erős hardverrel és IP57-es minősítéssel érkezik a japánok újdonsága, alig van hibája, de az ára sem alacsony.

  • Sony Xperia L - rutinosan homorít

    Jókora, de mégsem csúcsmodell. A középkategóriára lő a japán gyártó, itt még a TFT kijelzőt is jobban elnézi az ember, pláne ezzel a formatervvel.

  • Sony Xperia SP - a jónevű japán

    Az Xperia S utódjának tekinthető készüléknek csak itthon cseng bénán a neve, senkiháziak kezében a popszakma, de a Sony mobilos részlege szerencsére nem járt így.

  • Xperia blog: Sony specifikus applikációk

    Az Xperia blogsorozat mostani részében a Sony Mobile által gyárilag telepített kimondottan, japán gyártó specifikus programokról esik szó.

Hirdetés