Dension autós tartók családja

A Dension autós tartók és kihangosítók közül a legtáposabbakat már ismerhetik olvasóink, a Car Dock for Smartphone első és második generációjáról is írtunk. Utóbbihoz NFC-s okosságok is járnak, mindent tud a kis kompakt szerkezet, amire az autóban adott esetben szükség lehet. Viszont ebből következően nem tartozik a filléres kütyük táborába, a Densionnál viszont fogják a visszajelzéseket, ezért a funkciók lépcsőzetes megnyirbálásával olcsóbb árfekvésű termékek is piacra tudtak kerülni.

Dension Car Dock series
[+]

A két csúcsmodell mellett további három autós tartó került be a kínálatba. Talán haladjunk ár szerint, a legegyszerűbb motyó neve szimplán csak Simple Holder. Ez pont az, amire a név alapján az ember gondol, egy egyszerű tartó. Olyannira az, hogy kétoldalas, öntapadós kis izével lehet a műszerfal egy egyenes pontjára felrögzíteni, maga a kerek tartó kivehető, ezt a részt viszont ismerjük már a többi Dension termékből. Maximum 65 mm-re nyílik, nincs benne Bluetooth, egy passzív tartó, amely 4690 forintba kerül.

Dension Car Dock series
[+]

Ennél nem egy, hanem rögtön két fokkal combosabb a Car Dock Lite nevű termék. Ebben már benne van a DAC és a Bluetooth csatlakoztatás, valamint az FM transmitter is, ahogyan a csúcsmodellben is. A rögzítés módja azonban ugyanaz, mint a Simple Holder esetén, tehát öntapadós, műszerfalra ragasztható kis pöcök kerülhet valami értelmes helyre, erre csúsztatható rá maga a tartó. A telefonunk Bluetooth segítségével kapcsolódik magához a tartóhoz, amely GSM kódokhoz hasonló parancsokkal utasítható, hogy melyik FM frekvencián továbbítsa az adatot az autó rádiója felé. Ez nyilván azt is jelenti, hogy a szivargyújtóba kell dugni az eszközt, ezen keresztül jut vissza a jel az autó elektromos rendszerére, hogy kocsin belül maradva a fejegység jó minőségben tudja visszaadni azt. Hangminőségben nincs is különbség a legdrágább Car Dock és a Lite között. Ez a termék 13 900 forintért vihető haza.

Dension Car Dock series
[+]

A Car Dock Lite Plus annyiban tud többet a fenti Lite-nál, hogy ehhez már jár az a mechanika, amivel a Bluetooth egységet is magában foglaló tartó nem csak oldalirányban állítható, hanem felénk is megnyújtható. Ablakra cuppantós tartozék azonban ebben sincs, ez ugyanis csak a csúcstermék kiváltsága, viszont a tartóból egy épp megfelelő hosszúságú microUSB végű kábel tekeredik elő, amivel tölteni is tudjuk a benne ücsörgő telefont. A Car Dock Lite Plus ezek miatt kissé drágább, 16 990 forintért tehetjük rá a kezünket.

Dension Car Dock series
[+]

A fenti eszközök maximálisan 65 mm széles telefonokat tudnak magukba zárni. A korábban bemutatott Car Dock for Smartphone 2 ennél combosabb, ott 75 mm-re nyílnak a szivaccsal borított papucsok. (Itt van egy táblázat a különböző termékek tudásáról.) A Dension erősen gondolkodik azon, hogy érdemesebb-e ennél is szélesebb készülékeket elbíró tartók forgalmazásába belevágni, ezért olvasóink segítségét kérik. Jelenleg gyártásra kész az a tartó, amely 95 mm-es szélességűre tud kinyílni, az oldalt látható szavazás segítségével megpróbáljuk felmérni, hogy érdemes-e belevágni egy ilyen tartozék forgalmazásába. Csak a miheztartás végett: egy Note 3 79,2 mm széles, egy 7 inches táblagép viszont (mondjuk egy Nexus 7) már 110 mm körül jár.

Ha viszont már kérdezünk, akkor nem állunk meg ennyinél. Biztos már sok olvasónk látott olyan orosz videókat, ahol autós fedélzeti kamera rögzített hajmeresztő eseteket. Magam is használok egy ilyet, s pont egy ebből induló beszélgetés kapcsán jutott eszünkbe, hogy érdemes lenne egybeépíteni egy autós tartóval, hogy ne kelljen két dolgot felcuppantani a szélvédőre, s ne kelljen ezeknek két áramellátást biztosítani. A Dension készen áll arra, hogy a Car Dock sorozatot kamerás elemmel bővítse (amihez nyilván szoftvereket is kell írni, hogy az okostelefon fekete dobozként működjön, esetleg felismerje a közlekedési táblákat, vagy a sávokat), fontolgatják egy ilyen termék piacra dobását is, de ezügyben is megkérdeznénk olvasóinkat, hogy mit gondolnak. A fórumban pedig örömmel látjuk azokat az ötleteket is, hogy mire lehetne még használni egy kamerát, a Dension illetékesei követik a társalgást.

A harmadik (s egyben utolsó) kérdésünk pedig egy technológiai jellegű szondáztatás lenne. Bár nem túl gyorsan, de azért lassacskán növekszik azoknak a telefonoknak a köre, amelyek képesek vezeték nélküli töltésre. A technológiát Qi néven ismeri a szakma, a Google Nexus 4 már tudja, (az ötösnél ez természetes), de néhány Nokia is alkalmas az ilyesmire. Abban pedig talán nincs vita, hogy hatalmasat dobna a kényelmi faktoron, ha a tartóba betett telefonnál nem kéne azzal sem foglalkozni, hogy adjunk neki microUSB csatlakozást. Persze nem szakad le az ember keze, ha 15 másodperc alatt bedug egy kábelt, de meg lehet spórolni magát a madzagot is, egyrészt letisztultabb a kép, másrészt megvan a történetben a “geek” faktor is. A kérdés tehát most is adott: érdemes-e Qi töltéssel felvértezett autós tartót kínálni, van-e rá valós igény, de sokkal inkább arra keressük a választ, hogy egy ilyen funkcióért vajon fizetnének-e picivel több pénzt a vásárlók.

Dension Car Dock series
[+]

Nekünk mindig öröm, ha valamilyen módon bekapcsolódhatunk egy termék fejlesztésébe. Volt már ilyesmire példa korábban (még a Samsung Omnia esetében), időről-időre szoktunk olvasói szondáztatás nélkül is véleményt alkotni egy-egy olyan termék kapcsán, amit valaki szeretne itthon forgalmazni. És igen, voltak már olyan eszközök, amiknél azt mondtuk, hogy srácok, ezt ne. Ennyiért nincs rá kereslet, nem éri meg, vagy egyszerűen nem üti meg azt a szintet, ami mögé oda lehet állni. A teljesen magyar tulajdonban levő, budapesti fejelsztőközponttal és pásztói gyárral rendelkező Densionnak pedig szívesen segítünk abban, hogy világszerte olyan termékekkel lehessenek jelen a boltok polcain, amelyekre van kereslet. Az ő nevükben is köszönjük olvasóink szavazatait.

Azóta történt

Hirdetés