Xiaomi Smart Band 8 Pro - pro és kontra

Futottunk egy kört a Xiaomi GPS-es, nagy kijelzős fitnesz karperecével.

Külső, kezelés, üzemidő

Úgy tűnik, hogy az okosgyűrű lesz a következő egészségügyi bigyó, amely meghódítja a kütyüvilágot, és bár léteznek még apróbb, felragasztható és bőr alá ültethető szenzorok, a specializált megoldásokkal szemben csak egy olyan okosizé a praktikus, amit egy mozdulattal le tudunk venni. 2024 márciusában azért még a pulzuspánt a legapróbb mozgáskövető cucc, ami az átlagember számára könnyen elérhető, bár a Smart Band 8 Próra nézve fordított tendencia rajzolódik ki.

A Xiaomi Smart Band 8 Pro a Redmi Watch 4 mellettA Xiaomi Smart Band 8 Pro a Redmi Watch 4 mellett A Xiaomi Smart Band 8 Pro a Redmi Watch 4 mellett [+]

Az 1,74”-es AMOLED panel ugyanis lassan akkora, mint amekkorát egy Redmi Watch 4-féle okosóra visel, a Smart Band Pro 46 x 33,35 x 9,99 millimétere (szenzorpúppal 11 mm) és 22,5 hivatalos grammja (ami TPU szíjjal jóval vaskosabb 37,9 gramm) messze van a légies és észrevétlen karkötőktől. Persze, akinek ez a modell túl terebélyes, a 26-30 ezer forint pedig túl drága, annak ott a sima Band 8 szerényebb méretben, árban és tudással.


[+]

A profi változat kifejezetten nagyravágyó, mert bár nincs meg a komolyabb órák mikrofonja, fülhallgatója, hangasszisztense, eSIM-je, WiFi-je, zenetárolója, nyílt operációs rendszere, órafizetése, barométere, hőmérője, iránytűje, EKG-ja vagy vérnyomásmérője, nem semmi, hogy a 336 x 480 pixelen tűéles panel, az egycsatornás, öt konstellációs műholdvevő (GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou, QZSS), az optikai pulzoximéter, a giroszkóp és a gyorsulásmérő belefért, Bluetooth kapcsolattal.


[+]

A konstrukció profi: bár nem fémből van a váz, az szálerősített plasztik lemezek és a Gorilla Glass 3 üveglap illesztése tökéletes, az 5 ATM minősítéssel pedig a felszíni úszás is kipipálva. Csak azért kár, hogy a sokféle színre és anyagra cserélhető pánt egyedi és nem szabványkövető, de azért a Xiaomi és harmadik fél kínálatából is lehet vásárolni alternatívát.


[+]

Viszont épp olyan idétlen a felhelyezés, mint a Redmi Watch 4-é: előbb a rövid pántot kell a csuklóra szorítani, majd ügyes mozdulattal a hosszút ráhúzni a kiálló bigyóra, ami egyfelől nem egyszerű, másfelől ilyenkor sokkal szorosabbnak érezni a szíjat, mint amilyen laza a rögzítés után marad. A pánt végét a két szorítón átdugva pedig könnyen kipattan a szíj a bigyóból, és kezdhetjük a műveletet elölről. Legalább a viselés kényelmes és az én, 80 grammos órákhoz szokott csuklómon észrevétlen.


[+]

Nincs okoskütyü jó kijelző nélkül, és a hatékony, bár ráérős automata fényerő állítással dolgozó, 60 Hz-es AMOLED panel éjjel-nappal remekül látható és minden adata kényelmesen leolvasható napfény alatt is – azért létezik a 600 nitnél fényesebb rivális. Egy Apple Watch mellett a pofonegyszerű felület nyilván dadog és az érintésérzékelés egy picit késik, ám pont az egyszerű kezelés és a jókora terepelemek miatt magabiztos a használat.


[+]

Szükség is van rá, mert nincs semmiféle gomb, és azért a Redmi Watch 4-ből átköltözve nekem hiányzott a billentyű és a korona. Az előbbi leginkább a főképernyőre való gyors visszatéréshez (a vissza mozdulat itt is a jobbra simítás), plusz egy oké billentyűnek is lett volna haszna. A korona pedig igazán jól jött volna a precíz görgetéshez.


[+]

Amiben a Redmi meglepően kétszer jobb, az az üzemidő: 289 mAh nem kevés egy pulzuspánt esetében, a Smart Band extra kijelzője állandó pulzus, stressz, alvás és véroxigén követéssel ugyanakkor 5-6 napra redukálja a működést, ebbe 2-3 GPS edzést iktatva pedig 3-4 napra – és akkor a mindig aktív kijelző nincs bekapcsolva! Ez váratlanul rövid és remélhetőleg egy szoftverfrissítés orvosolja, mindenesetre akad fitnesz karperec sokhetes működéssel, amitől a tesztcucc nagyon messze van.


[+]

Az akkumulátorkímélő mód csak átmeneti segítség, mert kizárólag az órát mutatja és a lépéseket számlálja. Amit nem rovok fel hibának, az a hátul mágnesesen illeszkedő töltőkapszula: ilyen apró méretben valószínűleg csak extra vastagsággal fért volna bele a Qi töltés – Xiaomi cucc egy óra alatt feltölthető. Inkább gond a kábel USB-A-s túlvége: jó reggelt, Xiaomi, nagyjából fél évtizede az USB-C a piaci sztenderd!

Szoftver, sport, összefoglaló

A Smart Band 8 Pro a Mi Fitness mobilalkalmazással üzemelhető be iOS-en és Androidon, a beállításon pedig gyorsan végigvezet a szoftver. Szükség lehet utána járni, hogy az appot hogyan kell az akkumulátorkivételek közé tenni – állandóan az előtérben tartani Samsung telefonon legalábbis nem lehet. Nem találkoztam olyan szinkronizálási hibaértesítéssel, ami a Redmi Watch 4 esetében felbukkant, bár attól még az az óra is rendben együttműködött a mobillal. A telefonos app és az órarendszer is magyar nyelvű, rendben megjelenő ékezetekkel, viszont hiába a nagy kijelző, nettó fapad az értesítéskezelés.

[+]

Minden noti ömlesztve jelenik meg csoportosítás nélkül, gyakran nem világos melyik alkalmazás küldte, nem lehet az olvasottakat egy mozdulattal törölni, nincs válaszadás (kivéve a bejövő hívások elutasítása) és persze nincs se billentyűzetes, se diktálható válasz vagy hangasszisztens. Végül hiába törlök egy notit az óráról vagy a telefonról, a másik eszközről nem tűnik el, de legalább a ne zavarj üzemmód együttműködik. A hangulatjelekből csak néhány bukkan fel normálisan: sok alapvető jel helyét is üres téglalap veszi át. A számlapválaszték korrekt úgy stílus, mint adatok oldaláról: akar sok informatív és testreszabható változat, néha egy-egy adatmezőre bökve pedig elindul a kapcsolódó alkalmazás, de azért ez ritka.


[+]

Persze nem is a művészi óralap ennek a cuccnak a profilja: a lényeg a tisztán és könnyen leolvasható adatokon van, amihez elég fényes és éles panel jár. Az értesítések felülről, a kapcsolók balról, a widgetek jobbról, az alkalmazásmenü pedig alulról pöccinthető elő. Az alkalmazások között akad időjárás, mindenféle test- és mozgásadat, feladatkezelő, halovány, de apró tárgyak felkutatására alkalmas kijelző-zseblámpa, telefonkereső, valamint a mobil médialejátszójának és a kamerájának a kezelője, amihez előbb a mobilos szoftvert el kell indítani. Belső zenetároló, így önálló zenehallgatás nincsen és alkalmazásokat sem tudunk telepíteni. Vízszintesen görgetve a widgetek ugranak elő, amelyek pofásak, átláthatóak, interaktívak és akár egyszerre három kártya is megjelenhet rajtuk – ez megkönnyíti az összes kulcsinformáció beszerzését az appok elindítása nélkül.


[+]

A kedvenc sportunk követése is azonnal elindulhat, és örömhír a GPS, GLONASS, Galileo, BeiDou és QZSS műholdakat egy csatornán használó műholdvevő, amely 15 mp alatt talál jelet odakint, és erőn felül teljesít. Városban sétálva vagy tekerve jól látszik utólag, hogy az út melyik oldalán haladtam, erdőben pedig elég gyakori a mintavételezés a kiránduláshoz és a legtöbb kocogás megbízható követéséhez, csak ne akarjuk szlalomozni, mert abban már egy Garmin vagy Apple Watch extra pontossága előnyt jelent. Barométer sincs a magassági adatokhoz és az emeletszámláláshoz, ám a pillanatnyi pozíciót és az össztávot is jól kalkulálja az óra – pontosabban a referenciaként használ Huawei Watch 3 Prónál.


[+]

Sajnos az edzésútvonalat nem lehet GPX fájlba vagy a régi Zepp appba exportálni, hogy a Mi Fitnessnél sokkal komolyabb sport ökoszisztémába épüljön. Nyilván a Garmin órák offline térképei, navigációs lehetőségei, extra szenzoradatai és kielemzései is hiányoznak, mégsem kevés az az adat, amit mondjuk futáshoz kapunk. Bár az órán csak az alapinformációk jelennek meg, utólag, a telefonon a pulzusszám, a hossz, az elégetett kalóriák, a sebesség és a lépésszám mellett a lépéstáv, a lépésritmus és némi edzéshatásra és regenerációra vonatkozó adat is részletesen megjelenik. A karperec 150 sportfajtát követ, ám ezek egy része pusztán rekreációs tevékenység, és a többségük mellé nem jár semmiféle egyéni adat vagy bármilyen elemzés, legfeljebb egy-egy animáció. A konditermes edzéshez elég fapados mód passzol, egyszerű edzéstervek futáshoz és a formanöveléshez viszont elérhetők.

[+]

A pulzusmérő vegyesebb képet mutat a GPS-nél: nyugalmi időszakban és alacsonyabb tartományokban nagyon közel mért a Huawei órához és kézi ellenőrzésemhez, magasabb tartományokban viszont lefele és felfele is túlságosan kilengett (akár 5-10 BPM-mel), hogy pulzusedzésekhez vagy bármilyen komolyabb sporthoz javasolni tudjam – egyértelmű az Apple/Garmin/pulzuspánt előny. A véroxigén-telítettség még gyengébb: gyakori 95% körüli mérésekkel és néha alálőve messze volt a szenzor a pontostól (a gyógyszertári ujjbegyes jellemzően 97-99% között mér nálam). A stressz-szintet és az alvást a karperec a maga logikája szerint következetesen felügyeli és értékeli, nem találkoztam látványos eléréseket a saját magam által tapasztaltnál.


[+]

Érdekes egyveleg a Smart Band 8 Pro: vaskosabb egy észrevétlen pulzuspántnál, így használhatóbb a kijelzője, viszont pont miatta merül le jóval hamarabb. A 26-30 ezer forint magasabb a fitnesz karpereces átlagárnál, cserébe belefért az egész pontos műholdvevő és az 5 ATM védelem, de amúgy a formára és a stílusra sem lehet panasz. A probléma ott kezdődik, hogy nem elég pontos pulzus- és véroxigén-mérés, de amúgy is fapados Xiaomi a sportökoszisztéma az Apple/Samsung/Garmin mellett – hát még az értesítéskezelés. A pánt legjobb tulajdonsága az 1,74”-es, tűéles panel, viszont már-már okosóra méretben hiányzik legalább egy gomb oldalról. A 10 ezer forinttal drágább, fémházba öltözött Redmi Watch 4 a billentyűt, a koronát, a mikrofont és a hangszórót is letudja kétszer olyan jó üzemidővel, a sima Band 8 pedig olcsóbb és jobb ár/érték arányú ajánlat. Magyarul pont az a Band 8 Pro veszte, hogy a Xiaomi kínálata sokszínű belépőszinten, de azért egyszer majd beszerezhető lesz olcsóbban. Aki viszont a sportot és az egészségkövetést helyezi előtérbe, jobban jár más márkával és vastagabb pénztárcával, bár mondjuk ezt eddig is tudtuk.

Bone123

Előzmények

Hirdetés