240 Hz-s kijelzővel mutatkozott be a csúcs-Sharp

Az elképesztő képfrissítésű OLED-paneles csúcsmodell mellett középkategóriás újdonságokat is lelepleztek Japánban.

Nem kell csalódnunk a megjelenítőiről ismert Sharpban, vadonatúj csúcsmodelljükkel a kijelző terén hoznak eddig még nem látott újdonságot, egész pontosan 240 Hz képfrissítésű kijelzőt. A 240 Hz hangzott már el mobilos eseményen, de ez eddig legfeljebb az érintésérzékelésre és nem a megjelenítésre vonatkozott, az AQUOS zero2-ben lévő 6,4 hüvelykes, széleken hajlított, Full HD+ OLED panel viszont pontosan ezt mondja magáról, és ezzel rádupláz az eddigi rekordernek számító ROG Phone II-re. A mobil szűk kávákkal és csepp-alakban benyúló kameravájattal látható, a cég szerint méretosztályán belül a legkönnyebb csúcsmobilról beszélünk, 143 grammot nyom.


[+]

Snapdragon 855 rendszerchipje szinte egyértelműnek mondható, a 8 GB RAM sem meglepő, a 256 GB-os tároló kapcsán azonban az UFS 3.0-nak külön is lehet örülni. Hátlapi kamerájának fő egysége 12 megapixeles, f/1,7-es apertúrával, mellette pedig 20 megapixeles, f/2,4-es ultraszéles másodlagos kamera honol. Biometrikus téren az üveg mögé rejtett ujjlenyomat-olvasó és az egyszerű, vizuális alapokon nyugvó arcfelismerés lehet társunk.


[+]

Ami kissé sovány, az az akkumulátor: 3130 mAh kapacitás nem tűnik túl soknak ehhez a kijelzőhöz és teljesítményhez. Víz- és porállósági IP-szabvánnyal rendelkezik, Android 10-et futtat, fekete és fehér színekben, decembertől válik elérhetővé, egyelőre még nem ismert áron és piacokon.

Ezek után kissé kevésbé lesz érdekes a középkategóriás Sense3-széria: a hagyományos kávás, előlapi gombbal szerelt mobilok közül a kisebb a sima Sense3, ez 5,5 hüvelykes IGZO panelt kapott Full HD+ felbontással, 18:9-es képaránnyal, kapott ujjlenyomat-olvasót, 12 + 12 megapixeles fő- és ultraszéles kamerát, továbbá Snapdragon 630 chipet, 4 GB RAM-ot és 64 GB-os belső tárolót. Az akkumulátora 4000 mAh-s és Android 9 Pie rendszert futtat - ugyanez a két adat jellemző a Plus változatra, ami viszont 6 hüvelykes kijelzővel, Dolby Atmos sztereó hangszóróval, Snapdragon 636 chippel, továbbá 6 GB RAM-mal és 64 vagy 128 GB-os belső tárolóval kerül piacra. Nem tudjuk, hogy a fenti modellek közül hány jöhet Európába, azt viszont biztos, hogy jó árcímkével bármelyik modellre lehet igény.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés