A Royole-lal együtt fejleszt hajlítható kijelzős készüléket a ZTE

A Royole bemutatta a Kabóca Szárny kijelző harmadik generációját, ami a FlexPai 2-ben debütál majd.

FlexPai 2 egyelőre nincs, bár a 3rd Generation Cicada Wing Display bemutatóján néhány adat elhangzott a készülék képességeiről. A Royole a ZTE-vel való együttműködését is bejelentette, így elég valószínű, hogy a kínai gyártó is hamarosan előáll egy hajlítható kijelzős modellel. Azt viszont egyelőre nem tudjuk, hogy milyen formátumot választanak, az új Kabóca Szárny panel ugyanis minden irányba hajtogatható és önmagában akár össze is lehet tekerni.

A Royole 2020 második negyedévében bemutatásra kerülő 5G képes készüléke Snapdragon 865-ös szettet, UFS 3.0-es tárolót és LPDDR5 RAM-ot kap, az eseményen bemutatott felxibilis kijelző pedig 7,8 hüvelykes, 4:3 képarányú, amiből olyan sok dolog még nem derül ki a kész termék tényleges formájára vonatkozóan, de az előzetes tesztek alapján több mint 200 ezer hajlítást biztosan ki fog bírni, a bemutatón látottak pedig Galaxy Z Flip szerű dizájnt vetítenek előre.

A harmadik generációs kijelző elvileg kiküszöböli a rétegek elválását, így nem alakul ki látható törés a hajlítási éleken. A rétegek ehelyett elcsúsznak egymáson, a hajlítási rádiusz pedig minimális (1 mm). A színtér 1,3-szor szélesebb, mint egy felső kategóriás LCD panel esetében, a kontraszt pedig 500-szor, ami így jól hangzik, persze, de ez egy OLED. Az előző generációs Cicada Winghez képest mindenesetre 1,2-szer jobb reszponzivitást és 1,5-szer magasabb fényerőt sikerült elérni, a dedikált kijelző driver pedig a panelbe integrált.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés