A szoftvertámogatás nagyon fontos

Mondta Carl Pei a Nothing OS 2.0 kapcsán, amit természetesen a Nothing Phone (1) is megkap.

A Nothing nem kapkodta el a Phone (1) Android 13-as frissítését, noha a tavaly nyári bemutatót követően több hibajavítás és funkcióbővítés is érkezett a készülékre. A Phone (1) csak idén februárban kapta meg a végleges verziót Nothing OS 1.5-ös számozással, a 2.0-s felületre viszont nem kell majd sokat várni, igaz, továbbra is marad az Android 13-as alap.

A Nothing Phone (2), mint ma hivatalosan is megerősítést nyert, július 11-én mutatkozik be, az új OS 2.0-t pedig állítólag az alapoktól gondolta újra a már több, mint száz főből álló fejlesztőcsapat. A Nothing második készüléke, ami mellesleg egy Snapdragon 8+ Gen 1-es csúcsmodellnek ígérkezik, három Android főverzióra számíthat és négy évnyi biztonsági támogatásra, a Nothing Phone (1) felhasználók pedig már idén augusztusban megkapják a Phone (2)-vel bemutatkozó Nothing OS 2.0-t.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés