Hirdetés

A VW platformját használja az elektromos családi Ford

Az Explorer európai tervezésű és gyártású modell, a Ford egyik legfontosabb pillére lehet a jövőben.

Annak ellenére, hogy a Volkwagen MEB platformjára épül, az Explorer nem egy ID.4, amelyhez méretben a leginkább közel áll. A két cég közötti villanyos együttműködés első gyümölcse az új modell, a gyártás valamikor ősszel indul (ahogyan az előrendelés is), az első példányok pedig a jövő év tavaszán juthatnak el a vásárlókhoz. Az akkumulátorok mérete és a hajtáslánc kapcsán konkrétumok egyelőre nincsenek, de nem nagyon lövünk mellé, ha a közös platform alapján arra tippelünk, hogy az ID.4-ből ismert megoldások köszönnek vissza, ami 58, illetve 77 kWh-s telepet sejtet, valamint 200-300 lóerős teljesítményt. A hatótáv is ennek megfelelően 300-400 kilométer között alakulhat a WLTP ciklus szerint.


[+]

Az új Explorer kifejezetten Európának szánt termék, egyelőre az amerikai értékesítés nincs is napirenden. Kölnben készül majd, egy európai méretű, családi SUV-ról van szó, a közzétett várható árazás alapján talán be tudják szorítani az árát itthon 20 millió forint alá a kisebb akkuval szerelt és a csak hátsókerék meghajtású változatok esetén. A Ford egymilliárd dollárt költ a kölni üzem átalakítására, az ambíciózus tervek szerint 1,2 millió darab elektromos autót szeretnének itt évente gyártani.


[+]

Az új Explorer méretei valamivel szerényebbek, mint amit az ID.4 nyújt, úgy 10 centiméterrel rövidebb, mint a Volkswagen, a csomagtér ugyanakkor 470 literes, de annak ellenére, hogy azért van neki látható eleje, oda mégsem lehet majd pakolni. A bemutatón ugyanakkor fontosnak tartották kiemelni, hogy a két első ülés között is elhelyeztek egy tárolódobozt, amelybe egy 15 inches notebook is belefér.


[+]

A belső kialakítás ékköve az a 14,6 inches, állított formájú, középkonzoli érintőkijelző, ami a Mustangból ismert rendszert futtatja majd, de állítható az egész panel dőlésszöge, hogy a vezető számára adott esetben jobban látható legyen. Természetesen az összes ismert vezetéstámogató megoldással fel van szerelve, többek között bemutatkozik a sávváltó asszisztens, amely az index megnyomását követően megcsinálja a váltást, ha nem érzékel autót a másik sávban, illetve a biztonságos kiszállást is segíti az autó azzal, hogy ha kinyitnánk az ajtót, akkor szól, ha jön mögöttünk gyalogos, vagy biciklis.

A fedélzeti rendszerben gyárilag van Android Auto és Apple CarPlay, adott a vezeték nélküli telefontöltő is. Természetesen jár telefonos applikáció is a tulajdonosoknak a hűtés-fűtés és a töltés időzítése kapcsán, a gyári navigáció pedig tervez a töltőállomásokkal is. A Ford tervei szerint 2030-ra válik teljessé az elektromos portfolió, vagyis addigra minden méretkategóriában lesz villanyhajtású ajánlata a márkának.

Előzmények