Alábecsülte a Google a Pixelek népszerűségét

A Pixel telefonok népszerűek. Az új Google termékcsalád és az Assistant bemutatása után gyorsan kifogytak az előrendelésben elérhető készletek, a pozitív tesztek hírére pedig megugrottak az Alphabet anyacég részvényei. Úgy tűnik, nem csak a korábbi négymilliós idei leszállítási tippek igazolódhatnak be, a Pixelek iránt akkora az érdeklődés, hogy a keresőóriás nem győzi a rendeléseket időben teljesíteni.


[+]

A 9to5Google információi szerint sok vásárlót, aki az előrendelési fázisban kosárba helyezte valamelyik telefont, továbbra „előrendelésben” üzenet fogadja a termékoldalon, azaz a hivatalos start ellenére sem indult útnak nem éppen olcsó telefonja vagy phabletje lábtörlőjéhez. A publikáció kapcsolatba lépett a Project Fi online ügyfélszolgálatával, és az az információt kapta, hogy egyes, október 27-31-e között ígért Pixelek akár három hetet is csúszhatnak, és csak november 18-án érkeznek meg a vásárlókhoz.

Több Pixel és Pixel XL feature exkluzív marad, legalábbis egy ideig
A Pixelek bemutatója remekül sikerült, most már a rendelések teljesítésével kell a Google-nek foglalatoskodnia [+]

Azt a Google is elismeri, hogy alábecsülték a telefonok iránt mutatott érdeklődést. „Roppant izgatottak vagyunk a Pixel mobilok iránti lelkesedést látva, és, hogy őszinték legyünk, az előrendelésben mutatott érdeklődés messze meghaladta az előzetes elvárásainkat. Azon dolgozunk, hogy a készleteket mielőbb újból feltöltsük” – olvasható szintén a 9to5Google oldalán.

Előzmények

  • Nem olcsó előállítani a Pixel XL-t

    Az IHS elemzése szerint az új Google mobil előállítási költsége nem kevés, ezzel persze vásárlóként nem érdemes túlzottan foglalkozni, inkább csak érdekességként könyvelhetjük el.

  • Meghalt a Nexus, éljen a Pixel!

    Új névvel és divatmajmoló formával kaphatók az idei Google mobilok. De hogy jutottunk el a Nexus 4 piacrengető árazásától a több százezres Pixelekig, és mi jár a mesterséges intelligencia fejében?

  • Négymillió Pixel mobilt szállíthatnak le még idén

    Egész sikeres kezdetet vehet a Google méregdrága mobilcsaládja, amely a friss hírek szerint megkapta a korábban emlegetett, IP53-as védelmet.

Hirdetés