Íme a Pixel, a Google új mobilcsaládja!

Egy kisebb és egy nagyobb okostelefon volt a Made by Google esemény főszereplője, ám messze nem csak ezekről volt szó: itt az Android 7.1, és érkezik még több egyéb eszköz is.

A Google azt ígérte, hogy október 4-ei eseményük évek múlva is emlékezetes lesz, és annyi mindenről szó esett ezen a valóban jelentős bemutatón, hogy többfelé vettük a beszámolót, itt elsősorban a mobileszközökre és kapcsolódó szoftveres megoldásokra koncentrálva. Sundar Pichai Dinesh és Gilfoyle indította a Made by Google fantázianevű, San Franciscó-i eseményt, majd a Szilícium-völgy cameo után már tényleg Sundar, a Google vezérigazgatója következett, méghozzá a Google Assistanttel.

A vezérigazgató a Google Assistant bemutatásával kezdett
A vezérigazgató a Google Assistant bemutatásával kezdett [+]

Ez tulajdonképpen a Kereső és a Now hangasszisztens továbbfejlesztése, személyesebb interakcióval, komplexebb beszélgetésekkel és könnyebb információszerzéssel. Persze, mindez a támogatott nyelveken működik csak, és ha már nyelvek, mostantól sokkal jobb például a kínai-angol Google fordítás, illetve pontosabb a rendszer szövegértése, mivel az Assistant az akcentusokkal is megbirkózik. Az új megoldás az Allo nevű üzenetküldő appba bár beépült, és mások is integrálni tudják majd szoftverjükbe.

A hangvezérlés működését később demonstrálták is a nagyérdeműnek
A hangvezérlés működését később demonstrálták is a nagyérdeműnek [+]

Rick Osterloh, a korábbi motorolás ikon következett, immáron a Google hardveres részlegének az élén, aki szintén a Google szoftveres megoldásait, az Assistant erejét és a gépi tanulást helyezte előtérbe, kéz a kézben fejlesztve az eszközökkel. Mobilos oldalról nyilván a két új referenciamodell jelenti a főszerepet, és a pletykák igaznak bizonyultak: a Nexus vonalnak lőttek, ehelyett a saját gyártású Pixel termékek nevét kapták meg az idei referenciamodellek, noha azok a hírek szerint a HTC közreműködésével születtek meg.


[+]

A mobilos páros egységesebb lett, mint valaha: közös az alumíniumból és üvegből felépülő, kissé unalmas dizájn, a 8 és 12,3 megapixeles kamerák, a négy Kryo magot és az Adreno 530-at tartalmazó Snapdragon 821-es SoC, a 4 gigabájt RAM, illetve a 32 és 128 gigabájtos tárhelyopciók. Az előlapokat 2,5D-s, azaz ívesre csiszolt Gorilla Glass 4-es üveglap védi. A Pixel és a Pixel XL az első két mobil, amelyik már az új asszisztenssel érkezik, illetve a Pixel Launcherrel, amelynek a főoldalán csak felfele kell simítani az ujjal a menühöz, azaz a menü ikon eltűnt. Az Assistant bármikor előhívható az új stílusú home gombot nyomva tartva, és meg lehet kérni például egy adott időszak galériaképeinek megmutatására, avagy SMS diktálására. Ez nyilván eddig is adott volt, viszont, ha a válasz SMS-ben szerepel egy étteremnév, az asszisztens azt megkeresi, megmutatja az alapinformációit, és akár a navigálást és az asztalfoglalást is intézi.

A Google Pixel XL
A Google Pixel XL [+]

A Pixel mobilok már Android 7.1-gyel lesznek kaphatók, a 32 vagy a 128 gigabájtos tároló újfajta particionálásával, ami lehetővé teszi a fájlalapú titkosítást és a háttérben folyó rendszerfrissítéseket, így hosszas telepítő képernyők helyett csak egyszer és röviden kell majd újraindítani a mobilt. Szintén a Pixel ketyerék kapták meg először a Daydream virtuális valóság platform futtatásához kapcsolódó minősítést, az eseményen bemutatott Daydream View szemüveggel külön hírben foglalkozunk.

A hátlapi kamera egyik nagy érdekessége a HDR+
A hátlapi kamera egyik nagy érdekessége a HDR+ [+]

A hátlapi kamera Sony IMX378 típusú, és a DxOMark Mobile vizsgálatában az eddigi legmagasabb pontszámot, 89-et ért el (ez az abszolút képminőséget vizsgálja, amiben a Nexus 6P is jeleskedett). Brian Rakowski a továbbfejlesztett HDR+ zajszűrést és a videóknál elérhető elektromos képstabilizálást is dicsérte. Alig várjuk már, hogy ezeket élőben is kipróbáljuk, hiszen kameratesztünkben az elődmodellek is remekeltek.

A Google Pixel
A Google Pixel [+]

A Pixel a kisebbik modell, 5 hüvelykes, FHD-s AMOLED kijelzővel, bár ez sem annyira apró, hiszen a tekintélyes alsó-felső káva miatt a mobil 143,8 milliméter magasra nyúlt, egyébként 69,5 milliméter széles, 8,5 milliméter vastag és 143 grammot nyom. A házon belül 2770 milliamperórás akkumulátor kapott helyet, azon kívül pedig, a hátlap üvegből készült felén (?) a Pixel Imprint ujjlenyomat-olvasó, az említett, 12,3 megapixeles kamera, a dupla ledes villanó, a lézeres fókuszsegéd és egy mikrofon.

A gyorstöltés a Type-C típusú USB porton át történik
A gyorstöltés a Type-C típusú USB porton át történik [+]

Kicsit lejjebb, a hátlap alumínium részén immáron csak egy G, mint Google karakter látható. A Pixel XL megjelenésében nem, csak méreteiben tér el: az 5,5 hüvelykes, 1440 x 2560 pixeles panel és a kávák együttesen 154,7 x 75,7 x 8,5 milliméteres és 168 grammos paramétereket eredményeznek, 3450 milliamperórás telep kíséretében. A csatlakozás mindkét esetben USB Type-C porton keresztül történik, a gyorstöltés is adott.

A vicces színvarációk
A vicces színvarációk [+]

A Pixel telefonok 650 dolláros alapáron indulnak, ez a kisebbik modell, 32 gigabájtos variánsának az ára, a 128-as 750 dollárért szerezhető be. a Pixel XL 770 dolláron nyit és 870 dollárt kérnek el a 128 gigabájtosért. Az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában máris előrendelhetők, méghozzá (és ezt most nem mi találjuk ki) eléggé fekete (quite black), igazán kék (really blue) és nagyon ezüst színekben (very silver) – a Google itt nyilván a konkurencia fantázia elnevezésein gúnyolódik. A hazai elérhetőségről egyelőre nem rendelkezünk információval, az viszont a dollárárakból is kiderül, hogy prémium ársávban fognak a referenciamodellek versenyezni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés