Hirdetés

Alternatív Hajtás blog: Mi ez és miről fog szólni?

Régi olvasóink már tudják, hogy egy ideje már fel-felbukkannak autós témájú anyagok is a Mobilarena oldalain. Ennek alapvetően az volt az apropója, hogy nemigen foglalkoztak komolyabban itthon az autókba épített infotainment rendszerekkel, illetve az okostelefonos kapcsolatokkal. Pedig ez egyre fontosabb terület nem csak a vásárlók, hanem az autógyártók számára is, ráadásul a telekommunikációs cégek (Google, Apple, készülékgyártók) is egyre kiforrottabb megoldásokat kínálnak a témában.

Közben elindult az alternatív hajtású autók (elektromos, hibird, gázüzemű) csendes forradalma is, egyre több gyártó kínál olyan kocsit, ami nem, vagy nem csak a hagyományos benzin/dízel üzemanyagokkal halad, ezekben az esetekben kezd áttevődni a hangsúly az elektronikai megoldásokra, rendszerekre, akkumulátorokra, hatótávolságra a klasszikus futómű-váltó-motor szentháromság felől. Van már a témában tapasztalatunk, egy éve például egy eGolffal mentünk ki Berlinbe és jöttünk vissza, nemrég pedig két elektromos autót hasonlítottunk össze.

A Porsche Hungariával együttműködésben most új blogot (és vlogot) indítunk, amelyben az alternatív hajtású autók világát igyekszünk körbejárni. Rengeteg témát kínál egy ilyen terület, a blog célja elsősorban az, hogy bemutassa, hogy milyen megoldások léteznek a hagyományos hajtású autók mellett, mik az eltérések, az előnyök, a hátrányok, milyen együtt élni egy alternatív hajtású autóval, mennyiben más az üzemeltetés, a költség, milyen kötöttségek adódnak és milyen helyzetekben domborodnak ki az előnyök igazán. Persze egy csomó ezzel kapcsolatos tapasztalat és információ videóban plasztikusabban bemutatható, mint ahogyan ezt a lenti kis filmecske is bizonyítja:

Ilyen és ehhez hasonló anyagokkal készülünk a következő időszakban, reméljük, hogy rengeteg hasznos információt tudunk majd a témában megosztani.

Azóta történt

Előzmények

  • A VW Golf VII fedélzeti rendszere

    Egy eGolfban és egy GTE-ben is tesztelhettük a megújult, akár érintés nélkül is működő fedélzeti rendszert, amely sok szempontból szinte közel hibátlan, de itt-ott még csiszolni kéne.