Hirdetés

Apple blog: MacBook Air vs iPad - játék

Folytatódik a StarKing által szponzorált Apple blogban futó cikksorozatunk, melyben azt vizsgáljuk, hogy mennyire konkurense az Apple iPad a MacBook Air névre hallgató hordozható számítógépnek, mely méretében a netbookokhoz, tudásában viszont a notebookokhoz áll közelebb. Mai témánk nem más, mint a játék.

Kezdjük az egyszerűbb körrel, az iPaddel, melyből ugye két verzió is létezik, ám köztük játék szempontjából hatalmas különbség van, legalábbis elméletileg. A második generációs modell ugyanis már kétmagos processzort és az elődjénél papíron hétszer, gyakorlatban nagyjából háromszor gyorsabb grafikus gyorsítót kapott, melynek hatását egyelőre nem érezzük, egy év múlva viszont minden bizonnyal fogjuk, a várhatóan szintén kétmagos iPhone 5 debütálása után ugyanis szinte biztos, hogy elöntik majd az alkalmazásboltot az erős hardvert kihasználó játékok. Jelenleg azonban be kell érnünk az alapvetően egy magra optimalizált megoldásokkal, melyekből jelenleg több mint 350 000 darab érhető el az Apple Store-ban.


Infinity Blade: az egyik legszebb játék iOS-re

Ezek nem mindegyike készült iPadre, de így is több tízezer nagyfelbontású játékok létezik, melyek között rengeteg szépséget találni. Ezt szó szerint kell érteni, a grafika ugyanis simán eléri azt, amit a számítógépek úgy 2003-ban nyújtottak, ami pedig nem volt piskóta; egy Quake 3-nál már vannak látványosabb alkotások iPadre, igaz, nem sok. Hogy miért? Azért, mert nem éri meg nagyon komoly, hordozható konzolokéval egyező hosszúságú és színvonalú játékokat fejleszteni, mert azt olyan áron kellene kínálni, hogy csak kevesen vennék meg. Az iPadre tehát a rövidebb, általában pár óra alatt végigjátszható alkalmazások a jellemzők, a logikai és ügyességi cuccok aránya pedig magas.

Egyértelműen ebben a legerősebb ez a platform, elképesztően jó szoftverekkel lehet találkozni, olyan komplex dolgok viszont nincsenek, amiket a konzolos vagy számítógépes játékok megszokhattak; ez egy másik műfaj, a casual gaming, vonaton vagy ágyban fekve ideális. Az irányítás (azaz a gombok hiánya) a PC-s játékosoknak furcsa lehet, én a giroszenzoros dolgokat sosem tudtam megszokni, tehát az autókat nem tudom az eszköz döntögetésével vezetni, de a virtuális joystickekkel és gombokkal azért elvagyok valahogy. A gombok és az egér hiánya ugyanakkor sok műfaj létezését ellehetetleníti, iPaden sosem fogunk minőségi FPS (belső nézetű lövöldözős) játékkal játszani. Vannak ugyanakkor olyan műfajok, melyeknél kiválóan szuperál az érintőkijelző.

Az OSX rendszerhez szintén létezik alkalmazásbolt (Mac App Store), ám az ottani játékok minősége meg sem közelíti az iPadre elérhetőket. Van viszont Steam bolt, melyben jelenleg 186 játékot találunk, plusz ott van az Apple játékkínálata kiváló címekkel, szám szerint 58 darabbal. Ezen kívül több száz multiplatform játékot találunk az interneten, de ez összeadva is jóval kisebb az iPad kínálatánál. Látni kell viszont, hogy ezek ezerszer komolyabb (és rendszerint drágább) játékok, mint az iPadesek, nem két óra végigvinni őket, rendes számítógépes játékokról van szó.

Van különbség, de mindkettő nagyon vékony
Van különbség, de mindkettő nagyon vékony

Azon kívül, hogy ilyen címeket is megkaphatunk, a MacBook Air tud valamit, amit az iPad nem, ez pedig a Flash támogatás, melynek köszönhetően rengeteg játékot érhetünk el a gépre. Nyilván más a dolog, mint a boltból való letöltögetés, mert itt a keresgélés sok időt vesz igénybe, plusz csak aktív netkapcsolat mellett tudunk játszani, de legalább ingyen vannak a dolgok.

Látni kell, hogy az iPad alapvetően arra lett kitalálva, hogy útközben, ágyban fekte tudjuk használni, a rá elérhető játékok is ilyenek. Egy MacBook Airt viszont könnyen le tudunk rakni az asztalra, ugyanakkor egy hosszabb vonatúton is bátran elővehetjük, annyira nem nagy, hogy feltétlenül asztal kelljen a használatához; kivéve persze, ha olyan játékról van szó, melyhez szükség van egérre, ugyanakkor a kiegészítő használatának lehetősége mindenképp pozitívum a MacBook Air mellett. Ha iPaddel akarunk játszani asztalon, gondban leszünk.


A COD4 elég szépen fut a kis MacBook Airen

Megpróbáltuk egy táblázatban összeszedni, hogy melyik géptől mit várhatunk:

MacBook Air vs. iPad - játékok
Kategória MacBook Air iPad
Játékok száma Több ezer 350 000+
Műfajok Minden, amit el tudunk képzelni Érintőkijelzőre és giroszenzorra optimalizált játékok
Játékok szavatossága Rövidtől hosszúig Rövid
Grafika minősége Kiváló
Üzemidő 5 óra 10 óra

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy mindkét eszköz jó játékra, de egészen más jellegűek. Az iPadre gyorsan és könnyedén tudunk letölteni, a kínálat hatalmas, viszont kevésbé változatos, rendszerint pár óra alatt végigvihető logikai és ügyességi alkalmazásokat találunk, melyeket kizárólag az érintőkijelző vagy a giroszenzor segítségével tudunk irányítani. A MacBook Air viszont egy számítógép, számítógépes színvonalú játékokkal, melyekből ugyan jóval kevesebb van, mint Windows alá, azért sok húzócímet megtalálni, azok pedig némi grafikai butítás után el is futnak a készüléken. Az Air mellett szól, hogy az egérnek és a rendes gomboknak hála olyan műfajokkal is találkozhatunk, melyeket iPadre sosem fogunk elérni. Ráadásul az Airt asztalon is lehet használni, az iPadet pedig nem igazán; ez a több órás játszadozást szintén visszafogja. Az eredmény ebben a részben döntetlen.

Bocha

Azóta történt

Előzmények