Elavult státuszba került az első Apple Watch

A 17 ezer dolláros arany modellhez sem biztosítanak már szervizt vagy alkatrészt.

Az első Apple Watch órák 2014 őszén lettek bemutatva, majd 2015-ben kerültek piacra, idén szeptember 30-tól pedig az Apple elavult termékként kezeli az eszközöket, derült ki egy, a MacRumorshoz eljuttatott belsős dokumentumból. Ez azt jelenti, hogy a sokszor Series 0-ként is hivatkozott első Apple Watch órákat a cég üzleteiben, sem hivatalos szervizpartnereknél nem javítják majd, az Apple pedig nem biztosít többé alkatrészeket az órához.

38 és 42 mm-es alumínium, rozsdamentes acél és 18 karátos arany tokozásban volt elérhető az első Apple Watch, volt Hermès luxusváltozat is. A 17 ezer dolláros áron kínált arany változat helyét 1300 dollárért a kerámia Apple Watch vette át 2016-ban, egy évvel a piacra kerülés után, amikor a Series 1 és Series 2 átvette az óra helyét a kínálatban. Szoftveres oldalról 2018-ig kapott támogatást a termék, a watchOS 4 volt az utolsó friss rendszer rá.

Az első Apple Watch 18 karátos arany Edition kiadása
Az első Apple Watch 18 karátos arany Edition kiadása (forrás: 9to5Mac) [+]

Az első Apple Watch 2021-ben került fel a vintage termékek listájára, ide azokat az eszközöket sorolja a cég, melyek értékesítését öt éve leállította, elavultnak pedig azokat titulálják, melyek értékesítését hét éve befejezték. Míg egy vintage állapotba sorolt termékhez még kínálhat a vállalat cserealkatrészt és vállalja a szervizelést, az elavultakhoz már nem, kivéve a MacBook laptopok akkumulátorait. Ha valaki nosztalgiázni szeretne, itt találja Bocha által írt tesztünket az első Apple Watch óráról.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés