Elindult a Kirin 985 tömeggyártása

A TSMC bejelentette az új 7 nanométer+ node-on készülő Huawei lapka tömeggyártásának elindítását.

Eddig úgy fogalmaztunk, hogy a Huawei nincs könnyű helyzetben. Mostanában inkább úgy mondanánk, a kínai gyártó elég reménytelen helyzetben van. Az amerikai embargó nyomán többek között nem csak a Google, de az ARM is felfüggesztette a Huawei-jel való együttműködést, ami technikailag azt jelenti, hogy a Huawei a TSMC támogatása ellenére sem tudja folytatni saját HiSilicon Kirin lapkáinak gyártását, tekintve, hogy azok is az ARM által kidolgozott architectúrára épülnek, ráadásul számos Qualcomm szabadalmat is integrálnak.


[+]

A HiSilicon Kirin 985 terveit viszont már az embargó előtt véglegesítették. A tajvani vállalat új, EUV litográfiát (extreme ultraviolet) alkalmazó, második generációs 7 nanométeres gyártástechnológiájával készülő szett a Mate 30-cal mutatkozhat be, a technológiát pedig az Apple A13-as rendszerchipjei esetében is bevetik. A jövőben azonban, a dolgok jelenlegi állása szerint, a Huawei nem támaszkodhat az ARM fejlesztésére.

A TSMC ettől függetlenül nyilván folytatja a gyártástechnológia fejlesztését, jelenleg az 5 nanométeres, teljes mértékben EUV technológiával nyomott ostyák próbagyártása folyik, amelyek a tervek szerint 2020 második felében lesznek elérhetőek, a fejlesztés alatt álló 6 nanométeres gyártósor pedig a 7 nm+ szetteket frissíti majd. Az 5 nanométeres lapkákat a 3 nanométeres megoldások fogják követni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés