Előzetes képen látható a ZUK újdonsága

A Lenovo fennhatósága alá tartozó ZUK elnöke, Chang Cheng tett közzé egy előzetes képet, amin a várhatóan Z2 Pro néven debütáló eszköz látható. A fekete-fehér színekben pompázó fotón jól kivehető a 2,5D-s, szélek felé kicsit íves, kijelzőt védő üveglap, illetve a mobil hátlapján található, kör alakú, ledes villanóval és esetleg lézeres fókusszal kisegített kamera.


[+]

A kép alá egyébként egy aláírást is helyeztek, ami angolul így hangzik: Tremble xx5, x9, xxx6. Ezzel valószínűleg a Xiaomi Mi 5-re, a Huawei P9-re, illetve a Meizu Pro 6-ra gondoltak, vagyis ezeknél a termékeknél is jobb alternatívát kínál majd ZUK. Nem lesz könnyű. A kütyüre már csak egy hetet kell várni, hiszen április 21-én lesz a nagy bemutató, a felső kategóriába pedig a következő komponensek repítik majd a készüléket: Snapdragon 820 chipset, Full HD kijelző, 3 vagy 4 gigabájt RAM, 13/5 megapixeles kamera, valamint Android 6.0.1 operációs rendszer.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ZUK

Azóta történt

  • Április 21-én érkezik a Zuk Z2 Pro

    Úgy tűnik, hogy a pletykák igaznak bizonyultak, már a gyártó is igazolja a Z2 Pro érkezését, ráadásul időpontot is kaptunk.

  • Május 31-én debütál a ZUK Z2?

    Újabb előzetes képet kaptunk a kínaiak következő modelljéről, amiben valószínű, hogy Snapdragon lapka fog dolgozni. De akkor mi a helyzet a beígért Exynosszal?

  • Jóváhagyta a TENAA a ZUK Z2-t

    A kínai hírközlési hatóságnál járt a készülék, amiről így nem csak képeket láthatunk, hanem a specifikációk is kvázi megerősítésre kerültek.

Előzmények

  • SD 820 chipsettel érkezhet a ZUK Z2 Pro

    A következő generációs készülék jóval fejlettebb lehet elődjénél, a felszereltségről az AnTuTu tesztprogram árulkodott.

  • 4,7 hüvelykes mobilon dolgozhat a Zuk

    Minden bizonnyal lenne vásárlói igény egy kompakt méretű, jól felszerelt, de nem megfizethetetlen okosmobilra, így ha a gyártó hozza az elvártakat, akkor komoly eladásokra számíthat.

  • Forgatható kamerát kaphat a ZUK Z2

    Hamarosan új modellel bővülhet a ZUK família, ami ha hinni lehet a pletykáknak, nem csak fényképező, hanem hardver terén is nagyot dobbanthat.

Hirdetés