Elstartolt a Tesla FSD előfizetés

Teljes önvezetésről még nincs szó, mindenesetre a fejlett vezetéssegítő funkciókért már nem kell a teljes összeget kifizetni.

Ahogy azt a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk megígérte: elstartolt az Full Self-Driving, vagyis FSD előfizetés, amely a publikum számára elérhető legfejlettebb vezetéssegítő funkciókat nyújtja a márka járművei részéről, habár teljes önvezetésről egyelőre nincsen szó. Kapóra jött a bejelentés, hogy tisztázzuk, mit nyújt az alapvető robot- vagy autopilóta, amely minden Tesla modell esetében adott. A robotpilóta kifejezés amúgy a repülőgépiparból került át, ahol bizonyos paraméterek gépi szabályozását jelenti (sebesség, magasság, dőlésszög) – a pilóta felügyelete mellett, és egyelőre a sofőrnek is mindig készen kell állnia az gépkocsi irányításának átvételére.

A Tesla robotpilóta szenzorpakkja kamerákkal és ultrahangos érzékelőkkel, immár radar nélkül
A Tesla robotpilóta szenzorpakkja kamerákkal és ultrahangos érzékelőkkel, immár radar nélkül (forrás: Tesla) [+]

Ami a Teslákat illeti, nyolc kamera, néhány ultrahangos közelségérzékelő szenzor és a mostanában épp kivezetésre kerülő radar együttesen szolgáltatja a jármű környezetéről az adatot a HW3 verziószámú FSD számítógépnek, amely képes vészfékezésre, a forgalom sebességéhez és a megengedett sebességhez igazodó sávtartásra jól felfestett utakon, beleértve a kormányzást a kanyarokban. Figyelmeztet továbbá szemből és oldalról érkező ütközés veszélyére, és képes megakadályozni a vezetői inputot, ha az illető mondjuk egy fallal vagy szakadékkal szemben véletlenül beletaposna a gázba.

Enhanced Autopilot néven, 5000 dollárért (itthon 1,4 millió forintért) a Teslák képesek felhajtani az autópályára, ott az automatikus sávváltásra a forgalomtól és a végcéltól függően, más autópályára való áthajtásra csomópontoknál és a lehajtásra, és teszik ezt nagyon megbízhatóan. Automatikus be- és kiparkolásra párhuzamosan és merőlegesen, illetve Smart Summon néven a tulajhoz való odavezetésre is van opció pár száz méteres távolságon belül. Amikor a Tesla Full Self-Driving csomagról beszélünk, az alatt általában a 10000 dolláros, avagy 2,9 millió forintos pakkot értjük – ezt megvásárolva Musk ígéretei szerint tényleges önvezetés is elérhető lesz valamikor a jövőben, jelenleg mindenesetre az Enhanced csomaghoz képest a jelzőlámpákhoz és a stoptáblákhoz való sebességigazítás tartozik, és hónapokon belül érkezik a városi önvezetés, ahol a navigációs cél alapján, a kereszteződések és a teljes forgalom figyelembevételével a Tesla elviszi a tulajt a kijelölt helyre, továbbra is annak felügyeletével.

Tesztverzióban ezt már hónapok óta próbálgatják a Tesla munkatársai és a nyílt béta tesztelők, minden pillanatban készen állva, hogy ha a robotpilóta hibázik, átvegyék a jármű felett az irányítást. Az újdonság az FSD 9-es béta esetében a Tesla Vision programkódra való hagyatkozás, amely teljesen kihagyja a korábban potenciális ellentmondásokat hozó radart a képletből, és kizárólag a kamerák és a neurális háló alapján dönt a jármű megfelelő irányításáról.

Nem véletlenül a béta jelző: akadnak még bőven esetek, amikor a Tesla vagy hibázik, vagy csak bizonytalan, és vagy át kell venni az irányítást, vagy apró mozdulattal jelezni felé, hogy bátran nekimehet mondjuk egy balkanyarnak nagy ívben, gyors keresztforgalomban. Ez a legnagyobb kihívások egyike amúgy, és kétségtelenül lehet rajta még csiszolni, mindenesetre a 9-es FSD béta a korábbiaknál „emberibben” gyorsít és lassít, és korábban vált sávot, egy kis extra magabiztossággal. A béta 9 ugyanakkor visszatérés az alapokhoz a radar elhagyásának szemszögéből, úgyhogy biztosan érzékelhető lesz a javulás a közeljövőben, ahogyan a járművek egyre több visszajelzést adnak a központban. Vizuálisan mindenesetre sokkal letisztultabb a kocsik környezetének reprezentációja, rajta az utakkal, a járdákkal, a gyalogátkelőkkel, az emberekkel és állatokkal, a jelzőlámpákkal és bólyákkal, valamint mindenféle járművel, kerékpárt és rollert beleértve.

A Tesla használja a forgalomban lévő többi jármű elektromágneses szenzoradatait is – szebben mondva felismeri a féklámpákat, és ezek alapján is változtat a jármű sebességén vagy a sávon. Musk ígérete szerint hamarosan az indexet és a kézmozdulatokat is eltanulja a rendszer, plusz képes lesz lefülelni, ha egy jármű megkülönböztető jelzéssel halad. A 9-es FSD csomag még nem áll készen a publikus használatra, mindenesetre a szolgáltatásra a fentebb vázolt, korlátozottabb tudással immáron 199 dolláros havidíjért elő lehet fizetni az Egyesült Államokban. Amennyiben valaki korábban megvásárolta az Enhanced Autopilot csomagot, az ár 99 dollár havonta, aki pedig a komplett FSD pakkot, annak nyilván nem szükséges előfizetnie. Ezt a pakkot, egy összegben továbbra is meg lehet venni, és akinek régi HW számítógépe van, annak ingyen kicserélik az újra. Vannak néhányan ugyanakkor, akik a teljes csomagot nem vásárolták meg, és HW2-es vagy HW2.5-ös önvezető számítógép bújik meg Teslájukban – ha ők elő kívánnak fizetni, állniuk kell a HW3-as számítógép 1500 dolláros beszerelési költségét is, ami sokak nemtetszését kiváltotta.

Végeredményben a Tesla radikálisan szembe megy a Waymo és társai önvezető filozófiájával, melynek a lényege minél több szenzor elhelyezése a járműveken (élükön a LiDAR lézeres letapogatókkal), amit számos utcai szenzor és centiméterpontos, nagyfelbontású városi térképadatbázissal kombinálnak, hogy a jármű mindig precízen tudja, mikor hol van, és milyen akadályokkal kell szembenéznie. A Tesla viszont általános megoldást fejleszt előzetes feltérképezés szüksége nélkül, filléres kamerákra és öntanuló neurális hálóra hagyatkozva, abból a szempontból pedig előnyben van, hogy több mint egymillió járműve képes úgy futtatni a háttérben FSD kódot, hogy egyébként a sofőr irányít. Az anonim módon visszaküldött önvezető adatokat a Tesla aztán összeveti a járművezetői inputtal, és ez alapján is csiszol az FSD kódon.

Ahogy pedig exponenciálisan növekedik az utakon lévő Teslák (és a béta tesztelők) száma, úgy tud a márka ritka, kritikus edge case esetekre példákat kérni a flottától, amelyeket felhasznál a rendszer (újra)tanításakor. Hamarosan elkészül a neurális hálókra és gépi tanulásra építhető Dojo, amely a világ egyik legnagyobb számítású teljesítményű szuperszámítógépe lesz, és amely jelentősen automatizálhatja és felgyorsíthatja az adatelemzést és az öntanulás folyamatát. Várhatóan még idén érkezik a Musk által ígért FSD 10-es és 11-es bétaváltozat, majd utána a publikumnak szánt városi önvezetés funkció, továbbra is sofőri felügyelettel. A végcél persze az, hogy a kormány visszahúzódjon a műszerfalba és a jármű ténylegesen önvezető legyen, ami megnyithatja a kaput a több billió forintos robot taxi piac előtt, de ez még évekre lehet, és nem biztos, hogy csak kamerákkal a Teslának összejön. Ha igen, tarolhat, és mesterséges intelligenciáját más kameraalapú feladatokra is felhasználhatja. Rövidtávon a márka célja inkább az, hogy tulajdonosainak demonstrálja: jó úton haladnak az önvezetés felé, de még rengeteg a munka.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Tesla

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés