Félig már hivatalos az apró bevágást kínáló Oppo R17

Bár az Oppo is felelős a mobilos szenzorszigetek globális elterjedéséért, a Find X személyében notch nélküli, elképesztően nagy képernyő dominanciával rendelkező készüléket is piacra dobtak, az R17 kiszivárgott képei alapján pedig sejteni lehetett, hogy a két elképzelést próbálja majd egyesíteni. No, nem motorikusan kiemelkedő kamerákkal: a hátlapi 16 + 25 és az előlapi 25 megapixeles modul ugyanis rögzítve van a készülékházon.


[+]

A bevágás viszont annyira apró lett, hogy alig kontárkodik bele az állapotsávba, ezért talán a műfaj ellenzői is meg tudják emészteni az ottlétét. A hagyományos beszélgetési hangszórót kínáló R17 emellett alul is vékony kávát vet be, így 1080 x 2280 pixeles, 6,4"-es AMOLED panelje a gyártó tájékoztatása szerint 91,5%-os képernyőarányt biztosít, bár azért újraszámolva lehet, hogy az arány némileg kisebb lesz.


[+]

A Find X-szel szemben, ami semmilyen ujjlenyomat-olvasót nem vet be, az R17 képernyőbe épített megoldást kínál, így meglehetősen kevés elem maradt a hátlapon, ami szintén különleges. Az üveglap festése ugyanis a fény beesésétől függően változtatja a színét, és létezik kék/zöld, illetve neonszínű variáció is. Az, hogy pontosan hány kiszerelése lesz az R17-nek, és mennyibe fog kerülni, még nem tudni, viszont egy előzetes termékoldal felbukkant az Oppo honlapján, az itt közölt információkkal.


[+]

Annyi mindenesetre biztos, hogy a phablet 3500 mAh-s teleppel, Snapdragon 670-nel és az egyik változatban 8 GB RAM-mal és 128 GB-os tárolóval lesz kosárba helyezhető, a 99 999 jüan az összegnél (mintegy 4,1 millió forint) nyilván ideiglenes szám. A helyes augusztus 18-án lesz leolvasható, további készülékadatokkal, és ekkor derülhet ki, hogy vajon az R17-e az első Gorilla Glass 6-tal szerelt okostelefon.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Oppo

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés