Hirdetés

Fototrend blog: Öt nap alatt kétezer fotó

A Fototrend tényleg nagyon friss dolog, december 14-én, a kora délutáni órákban lőttük fel az éterbe és persze bíztunk benne, hogy elnyeri majd az olvasóink tetszését. Abban is bíztunk, hogy nagyjából bugmentes lesz (de tudtuk, hogy ki fognak jönni hibák, ezekről mindjárt, kicsit később), viszont megtippelni sem mertük, hogy mennyi kép kerül majd fel.

Öt napnyi működés után azt látjuk, hogy sok.

December 19-én, éjfélkor gyűjtöttünk be statisztikai adatokat, akkor 1882 darab fotót listázott a Fototrend. Ezek összesen több mint 8 gigabájtnyi helyet foglalnak (de még bírjuk simán), a Huawei-jel közösen elindított fotópályázatra pedig eddig 155 nevezés érkezett, ennyien jelölték meg a képeiket az #ünnepifények hashtaggel. Nem lesz könnyű dolga a zsűrinek, hiszen december 31-ig még bőven érkezhetnek pályázatok.


[+]

Van listánk arról is, hogy milyen telefonokkal készülnek a képek, pillanatnyilag 92 db fotóval a Huawei P9 vezet toronymagasan, ezt követi a Honor 8 76 darab képpel. A dobogó harmadik fokára is Huawei kerül, a Mate 10 Pro 63 darab képet hozott a Fototrendre, a negyedik helyen pedig hármas holtversenyben a Samsung Galaxy S7, az S7 edge és a Huawei P9 Lite szerepel egyenként 53 darab képpel, ezt a triót pedig 51 fotóval a Galaxy S8 Plus követi. Egyelőre tehát a Huawei és a Samsung dominál masszívan, ráadásul egy kivétellel (P9 Lite) a csúcskategóriás, fotózásban tényleg jónak számító telefonok adják a feltöltött képek gerincét.

Bugok persze voltak (és még vannak is), de egy csomó dolgot menet közben fixáltunk. Az álló és a fekvő tájolású fotók helyes kezelése már megoldódott, ahogyan azt is kijavítottuk, hogy érvényes EXIF-információk és telefontípus megadása nélkül ne lehessen fényképet feltölteni. Még adósak vagyunk egy égető probléma megoldásával (de hamarosan ez is meglesz), mobilról feltöltve a tageket nem tudja átadni a böngésző a szervernek, ami nyilván egy roppant fontos összetevője az egész rendszernek, úgyhogy ennek a megoldása most a prioritás. Mindezekkel együtt a Fototrend alatt már az új, reszponzív fórumdesign dolgozik, ami kvázi egy teaser arról, hogy a Prohardver lapcsalád milyen elvek mentén újul majd meg a közeljövőben, ezt ugyanúgy reszelgetjük folyamatosan, mint magát a Fototrendet.


[+]

Nagyon hálásak vagyunk a sok felhasználói visszajelzésnek, próbáljuk folyamatosan követni az észrevételeket és a szinte naponta élesített új patchekbe beépíteni azokat a javaslatokat, amelyeket az olvasók tesznek. Hamarosan a Mobilarena-tesztekbe bekerülnek majd a felhasználói képek is (legalábbis ahol akadnak ilyenek), így a Fototrend teljesíteni fogja azt az alapvető funkcióját, amiért egyébként megszületett az ötlet: ha valakinek fontos a telefon kamerája, akkor ne csak a mi tesztfotóink alapján tájékozódhasson, hanem láthassa azt is, hogy mit tud produkálni a felhasználók kezében is az eszköz.

Azóta történt

Előzmények