Furcsán lett totálkáros a Razr 40 Ultra

Zack Nelson sem érti, miért pont így ment tönkre.

A „fogjunk bele!” az utolsó dolog, amit egy okostelefon hallani akar, amikor szelfikameráján Zack Nelsont megpillantja, gyorsan előkerül ugyanis a véső, az öngyújtó és a kínzókamra teljes kelléktára. A hajlítható képernyős telefonok különösen retteghetnek, legutóbb épp a Pixel Fold járt pórul Zack kezei között, és a kényes panel, illetve zsanér alapján a Razr 40 Ultra sem számíthat sokkal jobb végkimenetelre – akkor sem, ha az Egyesült Államokban a sokkal jobban csengő Razr+ néven került forgalomba.


[+]

A Motorola friss kagylótelefonja alumínium vázat, rozsdamentes acél hajlítómechanizmust és összehajtott állapotban két Gorilla Glass Victus üveglapot kapott kívül, ami papíron remekül hangzik. Csukva pedig a szokásos módon a Mohs-féle keménységi skála hatos vésőjétől karcolódik meg az üveglap némileg, a hetestől mélyebben, a 3,6"-es, jókora külső panel pedig az öngyújtólángos hevítést is egész jól bírja. Ám csodák nincsenek: a plasztik fóliával fedett, 6,9"-es belső képernyő sokkal sérülékenyebb, így már a kettes keménységű véső nyomot hagy rajta, a hármas pedig mély gödröket, ami azt jelenti, hogy ezt a hajlítható AMOLED panelt is meg lehet karcolni a körmünkkel, az öngyújtólángot pedig jobb távol tartani nem csak a gyors deformáció, hanem a felszabaduló káros anyagok egészségtelen hatása miatt.

A Razr 40 Ultra IP52 védelemmel viszont nem csak pár cseppet tart kívül, elvileg minőségi porállósággal ügyesen akadályozza meg az akár a zsebben előforduló szennyeződés bejutását a képernyő vagy a zsanér környékére, és a gyakorlatban is szorosan zár a mechanizmus, tehát hosszabb távon is rendben lehet a dolog. Ám nincs mese: Zack Nelson ezt a foldable-t is hajlítópróba alá vetette rossz irányban, dupla csavarral: meglehetősen nagy ívet felvett a szerkezet, ám középen mégsem roppant meg, a hajlítható panel pedig hibátlanul állta a sarat. Ezzel szemben azonnal betört a külső kijelző, és hamar kiderült, miért: a plasztiknál sokkal ridegebb üvegfelület ugyan a karcokat remekül állja, fontos ugyanakkor az erős strukturális támogatás. Ez azonban csak félig van meg az új Razr esetében: komolyabb légüres térrel a külső képernyő mögött semmi sem akadályozta meg az üveglap meghajtását, és pont ezt nem bírja ez az efféle felület, úgyhogy ez a foldable is elhasalt a szakítópróbán.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés