Hivatalosan is várhatjuk a OnePlus aktivitáskövetőjét

Hamarosan érkezik a OnePlus kedvező árú aktivitáskövetője; az év végi pletykákat hivatalos előzetes erősítette meg.

Az év utolsó napján került elő a hír, hogy a OnePlus idén nem csak okosórával készülhet, de a Xiaomi Mi Band szériát kihívó aktivitáskövetőt is várhatunk. A szóbeszéd nem volt alaptalan, a OnePlus hivatalosan is közzétette az előzetest, ami egy Mi Band szerű eszközre utal. A Twitteren pedig rengeteg termékfotó és a specifikáció fontosabb elemei is megjelentek.

A OnePlus Band (már ha valóban így fogják hívni) január 11-én mutatkozik be Indiában. A készülék 1,1 hüvelykes, színes AMOLED kijelzőt kap, IP68-as védettséget, 13 sportmód közül választhatunk, az üzemidő pedig két hét körül alakul majd. Elérhető lesz az alvásfigyelés, a folyamatos pulzusfigyelés, opció a véroxigénszint-mérés is, a színes szilikon szíjakkal kapható kütyü ára pedig 2499 rúpia lehet, ami alig több, mint 10 ezer forint.

Azóta történt

Előzmények

  • OnePlus aktivitáskövetőről pletykálnak

    Még a OnePlus Watch is elég homályos, de legalább már tudjuk, hogy lesz. A legújabb szóbeszéd szerint pedig olcsó aktivitáskövető is.

  • Lesz OnePlus okosóra is – idővel

    A tegnapi bemutatón csak a OnePlus 8T, a Nord színvariánsa és a OnePlus Buds Z mutatkozott, pedig egy okosórára is számítottunk.

  • Xiaomi Mi Band 5 - bálványok alkonya

    Az csak egy dolog, hogy szignifikáns fejlesztés nem történt, de az akkumulátorkapacitás és az üzemidő konkrét visszalépésként értékelhető.

  • Xiaomi Mi Band 4 - úszómester

    A legtöbb fejlesztés a nálunk sajnos nem elérhető, NFC-s verzióba került, de a nemzetközi forgalomba szánt Mi Band 4 is tud újat mutatni. Ráadásul elég magas fényerejű, színes AMOLED kijelzőn.

Hirdetés