Hirdetés

IFA 2013: Konstans nyálcsorgatás az LG standján

A többi nagy gyártóhoz hasonlóan a koreaiak is a rendezvény hivatalos megnyitása előtti, úgynevezett média-napok valamelyikére időzítette saját eseményét, mely délután négy órakor kezdődött. Az új cipő által sebesre tört sarkaim nagyon hálásak voltak, amiért közvetlenül az előző esemény melletti csarnokba kellett csak átmennem, némi kényszerpihenőre is volt lehetőségem, mert a kapuk nagyon pontosan nyíltak meg. Beérve konstatálhattam, hogy az LG bizony nem egy standot, hanem egy egész csarnokot bérelt ki, melynek a kezdésig csak egy része volt elérhető számunkra.

A látványosságot itt egy sokszáz 3D-televízióból kirakott fal jelentette, ahol elképesztő felbontású és minőségű filmeket játszottak nekünk jó 20 percen keresztül, én a végén szó szerint beleszédültem a dologba. Ezt követően a fenti képen látható LG-s vezető lépett a pódiumra, akinek a nevét csak bemondták, nem írták ki, így (bár szégyenkezem miatta, de) nem tudom, hogy ki volt. Mindenesetre nem tűnt különösebben jókedvűnek, nagyon őszintén mondta azt, hogy az LG bármit képes magas minőségben elkészíteni, és az elektronikai termékeknél ezt is teszik, a márka imázsa azonban mégsem tükrözi ezt. Épp ezért egy kéréssel állt az összegyűlt újságírók elé, mely mindössze annyi volt, hogy nézzünk körbe a standon és írjuk le, hogy mit láttunk. Ez történik most.

A fő szenzációt a televíziók jelentették, a legnagyobb durranásnak a 9000 euró (2,7 millió forint) körül vesztegetett, 55 hüvelykes képátlójú, hajlított OLED-TV jelentette, melyet szavakkal nem igazán lehet leírni. Fogalmam sincs, hogy miért jó, ha egy képernyő hajlított, de annyira jól néz ki a cucc, hogy már akkor is örülnék, ha a nappalimban lenne egy, ha be sem kapcsolhatnám. Persze meg lehetett nézni a 84 hüvelykes televíziójukat is, de monitorok terén is úgy tűnik, hogy az élen járnak, erről bővebben azonban majd a prohardveres kollégák fognak írni.

A stand csarnok egyébként hatalmas méretű és elképesztően hangulatos. Ez utóbbi jelzőt a helyszínen mozgó számtalan hostess jelenléte szinte önmagában megírta helyettem, de a szép mosolyoknál fontosabb volt, hogy rengeteg helyen lehetett játszani, ahova hostessek és hostok egyaránt invitáltak. Egy sráccal valami autóversenyt toltam LG-s távirányítókkal, picit furcsa volt így az irányítás, kaptam is egy "What are you doing?" mondatot, amikor visszafelé indultam el a pályán, úgyhogy nem éltem a visszavágó lehetőségével.

A legdurvább egyébként az a high-tech érzés, ami belengi az egész helyszínt. Normál esetben nem állok meg hűtőket, mikrókat, mosógépeket nézegetni, de az IFA-n annyira gusztusosan és hívogatóan sikerült tálalnia őket az LG-nek, hogy szinte mindenki tett egy-egy tiszteletkört a háztartási elektronikai részlegen is, pedig elsősorban tényleg a tévék, a G2 és a G Pad 8.3 dominál a helyszínen.

A televízióknál egyébként különféle miniszobák is voltak, az igényes installációk mellett edukatív tartalmakat is helyeztek el, valamint az audiovizuális élményekre is hangsúlyt tettek.

Zsolttal megbeszéltük, hogy holnap egészen biztosan visszamegyünk, egyrészt azért, mert a képek és a videók őt is meggyőzték, másrészt pedig azért, mert nem volt elég időm és energiám megnézni a Micro Audio névre hallható részleget, ahol mindenféle hordozható hangszórót láthattam, melyek egy része egyébként az iPhone 5-tel is kompatibilis.

Az LG standja tehát lenyűgözőre sikerült, én személy szerint bízom benne, hogy ezt a lelkesedést a jövőben megjelenő termékeikben és azok fogadtatásában is megláthatom majd. A G2-ről és a G Pad 8.3-ról hamarosan egy-egy részletes bejegyzésben is beszámolunk majd az LG blog keretein belül.

Bocha

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés