Igazi szörnyeteg lesz a Mi Note 2 Pro

Arról már lehetett hallani pletykákat, hogy a Xiaomi hamarosan érkező monstruma, a Mi Note 2 Pro a felső kategória tetejére csücsül majd fel, legalábbis ami a specifikációkat illeti. Most pedig még inkább kezd biztossá válni a történet, hiszen a szóbeszédek szerint a Mi Note Pro örökébe lépő készülék előlapján egy 5,5 hüvelykes, Full HD felbontású AMOLED kijelzőt találunk, aminek meghajtása a Snapdragon 821 chipset feladata lesz, ez 10 százalékkal erősebb a Snapdragon 820-nál.


[+]

Fényképezés terén sem aprózza el a kínai gyártó, a hátlapra ugyanis ugyanaz az f/2.0 rekeszértékű, 12 megapixel felbontású Sony IMX260 vagy Samsung S5K2L1 szenzor kerülhet, ami a Galaxy S7-ben is szolgálatatot teljesít. Adott lesz a 4 vagy akár 6 gigabájt RAM, a 64 illetve 128 gigabájtos UFS 2.0-s tárolóegység, valamint az előlapra szerelt ujjlenyomat-olvasó szenzor. A 3700 milliamperóra kapacitású akkumulátorral ellátott eszköz képernyőjének érdekessége, hogy nem a Samsung, hanem az AU Optronics gyártja majd, a panel 500 nites fényerőre képes és RGB szubpixel elrendezésű lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés