Kamerák előtt a Nokia EOS

Hónapokkal ezelőtt szárnyra kaptak az első pletykák a hatalmas képérzékelővel szerelt PureView 808 utódjáról, mely természetesen már Windows Phone 8 alapokon nyugszik és alaposan átdolgozott kamerával rendelkezik. Az egymásnak néhol igencsak ellentmondó beszámolók után végül az „EOS” belső néven fejlesztett készülék is a kíváncsi kamerák elé került, ráadásul ezúttal nem is homályos, hanem jó minőségű képeken. A prototípus külleme ugyan valóban leleplezésre került, ám a kamera felbontása továbbra is kérdéses, hiszen a feliratok közül ennek helyén csak két X szerepel. Néhány forrás szerint továbbra is 41 megapixeles modulra lehet számítani, míg mások kisebb felbontásról beszélnek, de a xenon és LED villanó, valamint az automatikusan nyíló lencsevédő jelenléte megerősítést nyert.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés