Leáll a hardverfejlesztéssel a BlackBerry

A BlackBerry nyilvánosságra hozta második üzleti negyedévének eredményeit, és ennek kapcsán John Chen, a vállalat vezérigazgatója jelentette be azt, amit már egy ideje sejteni lehet: a cég leáll a hardverfejlesztéssel mobilos fronton, mostantól a BlackBerry márkanév alatt futó készülékek alatt partnercégek által beszállított és felcímkézett készülékeket vásárolhatnak meg a felhasználók. Jelenleg úgy tűnik, hogy a fő társ a TCL lehet ebben, a Blackberry DTEK50 névre átcímkézett Alcatel Idol 4 után nemsokára érkezhet a DTEK60, aminek alapjait szintén a kínai gyártó szolgáltatja.

A Priv volt az utolsó saját dobásuk: jó készülék, de sok gyermekbetegség és magas ár jellemezte, természetesen egyik sem vitte sikerre.
A Priv volt az utolsó saját dobásuk: jó készülék, de sok gyermekbetegség és magas ár jellemezte, természetesen egyik sem vitte sikerre. [+]

Ez természetesen nem befolyásolja az szoftverfejlesztő tevékenységeiket, amik licenszdíjak alapján sokkal biztosabb bevételt hoznak, mint a mobilok, aminél komoly rizikó volt, hogy a legyártott példányokat el tudják-e majd adni. Az előző negyedévben 105 millió dollár értékben adott el mobilokat a cég, ami alapján körülbelül 3-400 ezres példányszámról beszélhetünk, és bár a paletta nem túl nagy, a szám még így sem meggyőző.

Az érintőkijelzők trendje előtt nagyon sikeres volt a BlackBerry, főleg az üzleti szférában.
Az érintőkijelzők trendje előtt nagyon sikeres volt a BlackBerry, főleg az üzleti szférában.

A szoftveres részleg már jobban hozott a konyhára, 156 millió dolláros bevétel mellé 29 milliós profitot tudtak közölni, és az év végéig további növekedést várnak, a hagyományos értelemben vett BlackBerry mobiloktól viszont végleg el kell búcsúznunk. A gyártó történetéről és a várható jövőről rövidesen egy tartalmasabb anyagot is publikálunk.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés