Hirdetés

LG blog: Optimus L7 II előzetes

A barcelonai Mobile World Congress során bemutatott második generációs L széria tagjai szépen lassan befutnak szerkesztőségünkbe. Néhány hete a paletta mértani közepe, az Optimus L5 II érkezett szerkesztőségünkbe, a napokban pedig a széria jelenlegi csúcsa, az Optimus L7 II kopogtatott az ajtón. Az Optimus L7 utódja számos téren fejlődést ígér az elődhöz képest, ezért úgy gondoltuk, hogy a részletes teszt előtt egy rövid bemutatót is szentelünk neki.


[+]

A készülék formaterve sokkal inkább hasonlít a már említett Optimus L5 II-re, mint az elődre. Egy alapvetően szögletes formát kapunk, lekerekített sarkokkal és egy krómszínű kerettel, mely az előlapot öleli körbe. A 9,8 milliméteres vastagság mellé mindössze 118 grammos tömeg társul, így a mobil kimondottan könnyűnek számít a mai mezőnyben, kényelmesen kezelhető egy kézzel is. A hátlapi kamera 8 megapixeles, az előlapon pedig egy elsősorban videótelefonálási célokat szolgáló VGA fényképező kapott helyet.

A kijelző képátlója 4,3 hüvelykes, a felbontása 480 x 800 képpontos; az IPS technológiának köszönhetően a betekintési szög és a fényerő téren is átlagfeletti teljesítményt nyújt. Megtalálható alatta az Optimus L5 II-ből ismerős értesítő LED-del egybeépített fizikai home gomb, mely a hasznossága mellett ráadásul igen jól mutat. Ezek mellett a telefon bal oldalán, felül a már ismerős programozható gombot láthatjuk (mely a QuickButton névre hallgat), melynek viselkedését a felhasználó állíthatja be az igényeknek megfelelően.

A készülék a kategóriájának megfelelő hardvert kapta, a borítás alatt egy kétmagos processzor és 768 MB RAM található. A telefon Android 4.1.2-t futtat, a felhasználói felületet a szokásos megoldásokkal dobta fel az LG, az egyedi grafikai megoldások mellett néhány speciális kényelmi funkciót is tartalmazva. Ilyen például a QuickMemo, segítségével bármikor készíthetünk egy képernyőfotót, melyre jegyzetelni és rajzolni is van lehetőség.


[+]

Az LG Optimus L7 II tehát egy jól összerakott, minőségi készülék, melynél a külső mellett a szoftveres képességekre is nagy hangsúlyt fektettek. Első blikkre nem is árulunk el több információt a mobilról, kell a puskapor a részletes tesztre is, mely a jövő hét folyamán érkezik majd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés