Még egy Oppo Find modell érkezett Európába

Ha valakinek túl szerény lenne a Find X2 Lite, a széria csúcsmodelljeinél olcsóbban, de a Lite-nál komolyabb felszereltséget is választhat.

Az Oppo nem viccel az európai jelenléttel kapcsolatban, egyre több készülék kerül nemzetközi forgalmazásba, nem egy modell pedig eleve az öreg kontinensen mutatkozik be először. Az Oppo nemzetközi marketingért felelős elnöke, Brian Shen ugyan személyes egészségügyi okokra hivatkozva kénytelen visszavonulni, utódja, Liu Li folytatja a Shen által kijelölt irányvonalat. Többek között Shen felelt a Find szériáért is.

Brian Shen, a leköszönő elnök
Brian Shen 2018-ban, 30 évesen lett az Oppo nemzetközi marketingért felelős elnöke.

Az 1000 euró körüli csúcsmodellek mellett már elérhető a féláron kínált, de szintén 5G képes, felső középkategóriás Find X2 Lite, aki viszont ennél kicsit többre vágyik, választhatja a Find X2 Neot. Egyelőre Hollandiában. Szolgáltatói kínálaton kívül 719 euróba kerülő modellel 6,5 hüvelykes, ívelt, 90 Hz-es, FHD+ AMOLED panelt kap a vásárló integrált ujjlenyomat-olvasóval, 44 megapixeles előlapi kamerával és 5G képes Snapdragon 765G-vel.

[+]

Memóriakiosztásból csak egy áll rendelkezésre, az viszont kellően masszív. A Find X2 Neot 12 GB rendszermemóriával és 256 GB belső tárhellyel szállítják. A hátlapi kamerarendszer nagyjából a szokásos, csak a 2 megapixeles makró szenzort itt egy 2 megapixeles monokróm váltja. A főkamera 48 megapixel, ehhez tartozik egy 13 megapixeles telés szenzor és egy 8 megapixeles ultraszéles.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a készülék lényegében az Oppo Reno3 Pro 5G, csak magasabb felbontású előlapi szenzort kapott. Viszont így okkal feltételezhetjük, hogy itt sem maradt ki a 3,5 milliméteres jack, a 802.11ax WiFi, a Bluetooth 5.1 verzióból az aptx HD kodek, az NFC, a sztereó hangszóró és a 4025 mAh-s akkumulátor is ismeri a 30 wattos VOOC 4.0-t.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Oppo

Előzmények

Hirdetés