Megjött a Snapdragon 820-as BlackBerry

Néhány hete elbúcsúztunk a BlackBerry gyártotta okostelefonoktól, azonban már akkor is tudni lehetett, hogy a különböző gyártókkal történő együttműködésnek köszönhetően lesznek még új BlackBerry-k, és ekkor már a DTEK60 megjelenéséről is csiripeltek a különböző források, sőt, magától a cégtől került ki egy publikálás előtti, de egyébként kész URL, ami gyorsan felfedte a titkokat. A termék ezúttal is a TCL gyártósorairól gördült le, egész konkrétan a 950-est vették alapul, és hozták létre a masszív árcímkével ellátott terméket.

Íme a teljes család: bal szélen a DTEK50, jobb oldalt a Priv, középen pedig az újdonság
Íme a teljes család: bal szélen a DTEK50, jobb oldalt a Priv, középen pedig az újdonság [+]

Nem kicsi az eszköz, és sok szempontból hasonlít a DTEK50-re, üveg elő-és hátlapot, fém keretet, illetve a jól megszokott módon elhelyezett, Alcatel Idolokra is jellemző hangszórópárt látjuk alul-felül. A DTEK60 kijelzője 5,5 hüvelykes, amihez 1440 x 2560-as felbontás és 534 ppi-s képpontsűrűségi érték került, a sok pixelt pedig meg is kell hajtani, erről gondoskodik a Qualcomm Snapdragon 820, amihez 4 gigabájt operatív memória tartozik. A belső tároló 32 gigabájtos, a bővítési lehetőség microSD segítségével adott. A hátlapból enyhén kilógó kamera 21 megapixeles képeket készít, és 4K-ban is tud rögíteni. A szelfizés jó eséllyel nem a BlackBerry eszközök tipikus felhasználói körének rendszeres elfoglaltsága, azért 8 megapixeles fotókat lő az előlapi egység is. Alul USB Type-C portot, felül pedig 3,5 milliméteres jack csatlakozót lát az érdeklődő, ezek nem is tűnnek kicsinek, hiszen a mobil összesen 6,99 milliméter „vastag", közben pedig 154 milliméteres magassággal, 75 milliméteres szélességgel és 165 grammos tömeggel bír.

A formavilág nem túl izgalmas, de valószínűleg korrekt módon összeszerelt készülékházzal fogunk találkozni
A formavilág nem túl izgalmas, de valószínűleg korrekt módon összeszerelt készülékházzal fogunk találkozni [+]

Szoftveres téren mindent megkapunk, amit a DTEK50 nyújtani tudott, ám ezek jelentős része (Hub, Mail, Calendar) továbbra is elérhető a Play Áruházból, amit viszont más mobilokon nem nagyon fogunk tudni aktiválni, az az intelligens billentyűzet és a szabadon konfigurálható dedikált gomb, amivel egy általunk választott funkciót tudunk villámgyorsan megnyitni. A 650 amerikai dollárba kerülő csomagot, amiben headset és tok is helyet kapott, a tengerentúlon már megvásárolhatjuk, itthon azonban csak később jelenhet meg, remélhetőleg a 185 ezer forintnyi összegért azért valamennyivel kedvezőbb áron, hiszen bizonyos kanadai források már most 140 ezresnyi összegért listázzák a DTEK60-at.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés