Mégsem dobja a Samsung az Exynos szetteket

Volt róla szó, hogy az új csúcsszéria már tényleg egységes hardverrel fog érkezni, de úgy tűnik, a Samsung nem hajlandó elengedni az Exynost.

Az elemzők úgy látják, hogy a Samsung Galaxy S23 széria már egységes hardverrel, Qualcomm lapkakészlettel fog érkezni, ami több szempontból is rendkívül kívánatos volna. Egyrészt a Qualcomm csúcslapkái jellemzően jobb teljesítményt tudnak felmutatni, másrészt a szoftveres optimalizálást is megkönnyítené, ha nem kétféle alapra kéne építeni. Eddig úgy tűnt, hogy ez az új generáció esetében már tényleg így lesz, a Qualcomm vezérigazgatója elmondta, hogy a gyártó célja meghaladni a jelenlegi 75%-ot az S23 sorozat esetében, az IceUniverse viszont úgy tudja, a Samsung ragaszkodik a saját fejlesztéséhez.


[+]

Az informátor értesülései szerint a Samsung MX (Mobile eXperience) részleg elégedetlen a 4 nanométeres Exynos 2200 teljesítményével a Galaxy S22 készülékekben, a felhasználók sem feltétlenül rajonganak a variálásért, a Samsung Electronics legfelsőbb szintjein viszont továbbra is a saját tervezésű lapkakészletet szeretnék látni a jövő évi csúcsmodellekben.


[+]

Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, ahogy eddig is, hogy a készülékek nagyjából 70%-ában a koreaiak készülőben lévő új szettje dolgozik majd, regionálisan ez Európa, a Független Államok Közössége, Afrika és a Közel-Kelet, a maradék 30%-ot pedig a várhatóan novemberben bemutatkozó Snapdragon 8 Gen 2-vel szerelik. Amerika, Kína, Japán, India és Dél-Korea továbbra is Qualcomm verziót kap, Délkelet-Ázsia pedig vegyes felvágottat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés