Mégsem olyan sikeres a CWM

A Music Ally felmérései szerint az Angliában októberben útjára indított Nokia Comes With Music szolgáltatás egyáltalán nem olyan sikeres, mint arra számítani lehetett. Az Association of Independent Music konferencián prezentált elemzés szerint a finn óriás Angliában eddig összesen 23.000 CWM készüléket értékesített, mely akárhogy is nézzük, nem valami fényes eredmény. A Nokia egyelőre nem kívánta kommentálni a számadatokat és Tim Grimsditch, a Nokia marketingigazgatója is csupán annyit fűzött hozzá, hogy a szolgáltatás jelenleg 5 országban érhető el, és a Music Ally felmérése ebből csupán egyet ragadott ki. A Nokia korlátlan zeneletöltéssel kecsegtető szolgáltatása idén Európa jelentős részén elérhetővé válik, ám egyelőre nem tudni, hogy a DRM-mentes variáns, illetve a szolgáltatás utólagos aktiválásának lehetősége mikortól és milyen módon lesz elérhető.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés