Megújult a Nokia Maps, újdonság a Nokia Messaging és Mail on Ovi

A finn gyártó új funkciókkal bővítette navigációs megoldását, melyhez a Nokia Ovi szolgáltatáson keresztül már számítógépes útvonaltervezés is tartozhat. Ez utóbbi ingyenes szolgáltatás segítségével számítógépen előre meg lehet tervezni útvonalakat, be lehet jelölni kedvenc helyeket, melyeket aztán egyszerűen és gyorsan lehet szinkronizálni a telefon és a számítógép között. A Nokia Maps azonban küllemében is sokat változott, hiszen immáron 216 nagyvárosban 3D épületek is elérhetővé váltak, valamint ezentúl műholdképes nézetet is lehet választani hagyományos térképek helyett. Szintén újdonság, hogy bizonyos országokban már valósidejű közlekedési információk és 450 nagyváros moziműsora és programkínálata és elérhetővé vált.

A térképek frissítése mellett a Nokia széleskörűen elérhetővé tette Mail on Ovi szolgáltatását, mely segítségével telefonon is könnyen elkészíthető egy emailcím, melyhez 1 GB spamszűrővel felszerelt tárhely tartozik. A decemberben induló szolgáltatás 12 nyelven lesz elérhető, és az összes újabb Series 40 alapú mobiltelefonon előre telepítve lesz a szolgáltatás eléréséhez szükséges szoftver is.

A gyártó egyik legizgalmasabb újdonsága a Nokia Messaging, melyet szolgáltatókkal karöltve kínál majd a finn óriás. A 2009 első negyedévében Angliában, Ausztriában, Finnországban, Hollandiában, Németországban, Szingapúrban, Spanyolországban és Venezuelában beinduló, majd az év későbbi részén több más ország meghatározott szolgáltatóin keresztül kínált push-email és Yahoo! Messenger, Google Talk és más azonnali üzenetküldő szolgáltatást is magában foglaló IM megoldás bizonyos Nokia Messaging szolgáltatást is magában foglaló adatcsomag megvásárlása esetén minden további költség nélkül lesz elérhető. A szolgáltatás jelenleg ingyenesen is kipróbálható Series 60 mobiltelefonok segítségével az email.nokia.com oldal felkeresésével, míg a Series 40 mobilok várhatóan csak a jövő év közepétől lesznek kompatibilisek az új szolgáltatással.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés