Hazai Nokia N97 bemutató

Az N95 után viszonylag sokat kellett várni az N96-ra, ám az N97 máris itt toporog a kapuban, bár a boltok polcaira csak jövő év elején kerülhet ki. A Nokia pénteken újságíróknak is bemutatta az új csúcsmodellt, bár inkább a hoztunk is ajándékot, meg nem is esete lengte be az összejövetelt.

Az egyetlen kézbe fogható N97 ugyanis akkumulátor nélkül járt körbe, úgyhogy csak az anyagminőséget és az ergonómiát tudtuk valamelyest szemügyre venni. Előbbiről sajnos azt kell mondjuk, hogy egyszerű műanyag, a kijelző körül viszont fémesnek tűnt a karima. A szétnyitás elég fura, mert kicsit fel is ugrik a csúsztatás közben a fedlap, hogy felvehesse azt a kissé megtört pozíciót, amely a képeken is látszik. Ilyenkor a felső részt két zsanér tartja, alákukkantva pedig középen látszik az átvezető kábel széles madzagja.

Bár bekapcsolni nem lehetett, de az 5800 után már tudjuk, hogy nagyjából milyen lesz a belső kiképzés, hiszen ebben a modellben is az érintéssel vezérelhető 9.4-es Symbian S60 5th Edition fog dolgozni. A processzor teljesítményéről még nincsenek hivatalos információk, egyes források szerint marad a 369 MHz teljesítményű Freescale CPU, az összeesküvés elméletek hívői szerint viszont pont azért nincs még biztos infó, mert a Nokia valami nagy durranásra készül, holott a fent említett proci is vidáman elhajtja a gépet, főleg, ha kap egy kis grafikai támogatást.

A hátlap elég egyszerű kiképzést kapott, csak az 5 megapixeles optika kér magának némi helyet. Az N97-tel szemben szinte ez volt az egyetlen olyan pont, ahol a potenciális vásárlók húzták a szájukat: egy csúcsmodell kapcsán ideje lenne már a 8 megapixel felé tendálni, de lássuk be, hogy ezzel a felbontással is el lehet éldegélni. Iparági pletykák szerint már nem kell sokat várni egy nagyobb pixelszámú Nokia készülékre sem...

Az N97 tehát év elején megérkezik, s igyekszik kiküszöbölni az N96 kapcsán esett csorbát. Az érintésvezérelt felület és a QWERTY gombsor együttes használata még sohasem bukkant fel egyszerre egyetlen Nokia telefonban sem, s ezzel bizony könnyen feladhatja a leckét a finn óriás a Windows platformra fejlesztő gyártóknak, hiszen a vas alatt dolgozó oprendszer évekkel frissebb, mint a még mindig a 2003-ban lefektetett alapokon nyugvó Windows Mobile.
  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés