Mindhárom idei iPhone OLED kijelzővel érkezhet

Az Apple évek óta a legsikeresebb csúcskategóriás okostelefonok értékesítésében, az iPhone-oknak pedig akkora rajongótábora, hogy minden apró pletyka és félinformáció felkelti a kommuna érdeklődését, még ha nincs is rá esély, hogy Cupertino ezeket cáfolja vagy megerősítse. Szóba került már az iPhone SE2 érkezése akár a június eleji WWDC-n, illetve három őszi modell befutása, a vékonyabb pénztárcáknak szánt iPhone 9 (6,1") és a drágább iPhone Xs (5,8"), illetve az iPhone Xs Plus (6,5") személyében. Eleinte azt lehetett hallani, hogy az iPhone 9 marad a jól bejáratott LCD képernyő technológiánál, költségtakarékossági okokból pedig a 3D Touch is kimaradhat, így biztosítva az 550 dollár körüli nyitóárat. Aztán felbukkant egy fotó a Mr White Twitter-csatorna oldalán, ez pedig a 6,1"-es modell esetében is OLED képernyőt vetített előre.

A dél-koreai Electronic Times hasonló pletykákat hallott, bár érdemes megjegyezni, hogy az azt idéző Reuters nem az idei, hanem a jövő évi iPhone-okat emlegeti. Az Apple az információi szerint mindenesetre mindhárom modell esetében OLED panelre válthat, ennek hallatára pedig 10%-ot esett az egyik LCD beszállító, a Japan Display árfolyama, míg az OLED gyártásban is érdekelt LG papírjai 5%-ot erősödtek. Végeredményben szinte lényegtelen, hogy pontosan mikor szabadul meg az Apple az LCD technológiától: egyre több jel mutat arra, hogy előbb-utóbb minden iPhone OLED megjelenítőt fog viselni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

  • Type-C-t kaphatnak a 2019-es iPhone-ok

    Megszűnhet a többéves csatlakozó-probléma, androidos és almás készülék egyaránt azonos portot kaphat, a pletykák szerint.

  • Idén az LCD-s iPhone késhet

    Tavaly az OLED panellel szerelt iPhone X piacra kerülése csúszott, idén viszont fordulhat a kocka. Mindhárom idei modell lassabb Intel modemmel érkezhet.

  • Viszlát, 3D Touch?

    Idén kaphatnak utoljára nyomáserősséghez kötött funkciókat az iPhone-ok, és nem mindegyik. Az LCD variáns késhet, viszont a többinél jobban fogyhat.

Előzmények

  • 6,5 hüvelykes lehet az új iPhone

    A japán Macotakara szerint a 2018-as csúcsmodellt iPhone X Plus néven, 6,5 hüvelykes OLED panellel érdemes várni.

  • Az iPhone X „halott”, éljen az iPhone Xs!

    Elemzők szerint az Apple hamarosan nem vásárol több iPhone X komponenst, inkább a folytatásokra koncentrál. Problémák az LG OLED üzemeiben, mégis a Samsung gyárthatja a 6,5"-es iPhone Xs Plus paneleket.

Hirdetés