Motorola XT550 – kezdő muzsikus

Úgy tűnik, hogy a HTC mellett a Motorola is prémium fülhallgatókkal próbálja meg vonzóbbá tenni készülékeit, mely azonban ezúttal a kissé középszerű műszaki paraméterek palástolásának is remek eszköze lehet. Az amerikai gyártó szerint a Kínában leleplezett XT550 azok számára készült, akiknek tényleg számít a zene, éppen ezért külön billentyű áll rendelkezésre a Sina Micro Music alkalmazás elindításához is, valamint Dolby Mobile és SRS WOW HD hangzásjavító technológiák is rendelkezésre állnak. Az alapcsomagban elhelyezett fülestől eltekintve az Android 2.3.6 Gingerbread alapokon nyugvó jövevény erősen középszerűnek tűnik, hiszen 4 hüvelykes, 320x480 képpontos megjelenítőt, 3 megapixeles kamerát, 800 MHz-es Qualcomm MSM7255A processzort, 512 MB RAM-ot és 1735 mAh kapacitású akkumulátort kapott. A rövidesen piacra kerülő Motorola XT550 kezdőára 1699 jüan, azaz 62 000 forint körül alakulhat, mely a Xiaomi és Meizu lényegesen jobban felszerelt ajánlatai mellett kissé soknak tűnik.

Előzmények

Hirdetés