MWC2012: A Google-féle játszótér

A Google tavalyi standja óriási sikert aratott, így nem csoda, hogy idén nagyok voltak az elvárások. A keresőóriás pár nappal a rendezvény előtt egy microsite-tal is fokozta a hangulatot, az eredményt megnézve pedig kijelenthetjük, hogy sikerült túlszárnyalni a tavalyi teljesítményt. A legnagyobb cégek számára fenntartott hallban található standon egy androidos játszótér várta a látogatókat, amely megdobogtatta a hozzánk hasonló kockák szívét.

A Google területén elsősorban új szoftverek és készülékek kerültek kiállításra, ám igazság szerint ezekre nem sokan voltak kíváncsiak a látványosságok mellett, mindenki pihenni vagy szórakozni jött a keresőóriás androidzöldbe öltöztetett standjára. A tavalyi év slágere, a csúszda ismét aratott, ezek mellett nagy sikernek örvendett a tablettel vezérelhető automata is, melyből Android plüssbábukat lehetett halászni. A standon gyömölcsshake-et és stílszerűen jégkrémszendvicset osztogatnak, valamint egyedi hátlapot is lehet készíttetni (melyet a videóban is látható robot rakott össze), feltéve, hogy az ember rendelkezik egy Galaxy Nexus-szal. Idén is lehet gyűjtögetni az androidos kitűzőket (kis csapatunk már vagy 30-40 darabot össze is szedett), amely szinte egy új pénznemmé vált az MWC ideje alatt, a látogatók folyamatosan cserélgetik a ritkábbnál ritkább darabokat. A hangulatot az alábbi videóval próbáljuk visszaadni, mi pedig rohanunk is plüssbábut halászni.

Főtámogatónk az Emporia Telecom. Köszönjük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés