MWC 2014: Beszélő okosóra a Martiantól

2007-ben alapították a Martian névre keresztelt cégek, de csak 2010-ben jelent meg első termékük. Legfrissebb készülékeiket itt, Barcelonában, a Mobile World Congress előestéjén megrendezett MobileFoucus Global kiállításon mutatták be az európai közönségnek. Alapvetően kétféle órát forgalmaznak, a drágább darabok a Passport és Victory sorozatok részei, az olcsóbb modellek a G2G fantázianevet kapták.


[+]

A fő eltérés az órák között, hogy a komolyabb vonalba olyan eszközök tartoznak, amelyeken keresztül hangutasításokat adhatunk a telefonnak, és amelyek beszélnek is hozzánk, például felolvassák az emaileket, bemondják a hívó nevét. Ezt persze nem maga az óra csinálja, a Martian termékei az okostelefonos platformokban levő hangasszisztensekkel kommunikálnak, iOS esetén például a Sirivel, de említhetjük a Samsung által fejlesztett S-Voice-ot is.


[+]

A Martian órák Bluetooth kapcsolatot használnak, alapvetően igyekeznek úgy kinézni, mint egy tényleges karóra, csak az lehet árulkodó, hogy a számlapon valahol van egy fekete színű csík, ami egy OLED kijelző. Ezen jelennek meg a különböző információk és értesítések, ha történik valami. Ha mi akarunk kapcsolatba lépni hangvezérlés útján a telefonnal, akkor kétszer az üvegre kell koppintani, az órában levő szenzorok ezt érzékelik. Az órában természetesen van vibrációs hívásjelzés is.


[+]

Android és iOS rendszerekhez is készült app, aminek segítségével személyre szabhatjuk az óra működését. Kapcsolgatható a rezgés, beállítható, hogy melyik alkalmazás küldhet értesítést az órára, itt lehet a hangvezérlést is kalibrálni. A gond - szerintünk - az árazással lesz, a drágábbik széria rozsdamentes acél tokozással, japán technológiával 300 dollárt kóstál, ami egy relatív ismeretlen márka esetén kissé túlzó. A színes, plasztik szíjjal rendelkező, de a hangutasításokat nem támogató G2G széria tagjai csak 50 dollárral olcsóbbak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés