MWC 2014: Okostelefon az Emporia műhelyéből

Évről-évre látjuk, hogy az Emporia hogyan próbál kitörni abból a kategóriából, amibe gyakorlatilag automatikusan beleszorult azzal, hogy az idősebb felhasználók számára készített telefonokra specializálódott. A világ azonban halad, akik ma mondjuk nyugdíjasok, azok pár éve még simán aktív, dolgozó emberek voltak, akik hozzászoktak már a nagyobb funkcionalitáshoz, de mondjuk romlik a látásuk, ám még mindig szeretnének navigálni, adott esetben emailt fogadni a készülékükkel. Az Emporia azt is látja, hogy míg korábban már a középkorú felhasználók is idegenkedtek az érintős mobiloktól, mára már az is megtanulta ezeket használni, aki nem tervezte. Nem csak azért, mert már szinte nem is lehet hagyományos mobilt venni, hanem azért is, mert az új funkciók sokak számára valóban hasznosak.


[+]

Mindkét felhasználói csoportra számítanak a gyártónál, ezért kezdődött el a Smart névre keresztelt okostelefon fejlesztése. A harmadik negyedévben megjelenő készüléken a tervek szerint 4.4-es Android fog futni, amelyre az Emporia saját interfészt kanyarított. A rendszer nagy ikonokat használ, a funkciók sorrendjét az határozza meg, hogy milyen gyakorisággal és melyik alkalmazást használjuk. A 4,5 inches, qHD felbontású IPS kijelzőt egy négymagos MTK processzor hajtja, a RAM mérete 1 GB, a belső tárhely microSD-vel bővíthető.


[+]

A készülék külseje több szempontból is egyedi. Egyrészt kapunk mellé egy kapacitív ceruzát, amit egy kis szíjjal rögzíthetünk a telefon oldalához. A kijelző alatt fizikai híváskezelő gombok találhatók, a készülék bal felén a 8 megapixeles kamera kapott dedikált billentyűt, valamint az elemlámpát is kapcsolhatjuk innen. A hátlapon a jó öreg SOS gombot találjuk, azért az Emporia - hiába beszélünk egy okostelefonról - nem rugaszkodik el attól, ami a filozófiájuk egyik esszenciája.

Az Emporia Smart hazánkban a negyedik negyedévben lesz kapható, egyelőre csak közelítő árat tudtak mondani az illetékesek, ami bruttó 60-70 ezer forint között lehet.

Azóta történt

Hirdetés