MWC 2017: Levideóztuk az LG G6-ot

Vasárnap rengeteg eseményen vettünk részt, a nagyobb gyártók többsége erre a napra időzítette bejelentését. Elsőként az LG kezdte a sort (majd folytatta ugye a Huawei, Lenovo, Nokia és Samsung), ahol a G6 került a középpontba. A G5 meglehetősen visszafogott sikere, inkább úgy mondhatnánk, hogy kisebb bukása és a veszteséges negyedévek után a vállalatnak teljes felfrissülésre volt szüksége, amit úgy érzünk, hogy az 5,7 hüvelykes, QHD+ felbontású kijelző ellenére meglehetősen kompaknak mondható készülékkel sikerülhet, a fém és üveg anyaghasználatnak köszönhetően minőségi a kütyü, ráadásul IP68-as minősítést kapott.

A fenti videón jól látható, hogy a Snapdragon 821-es chipset ellenére az UX 6.0-s rendszer (Android Nougatra épülve) akadásmentesen fut, a dupla kamerás rendszer pedig még egy fokkal jobb lett, hiszen immár mindkét hátlapi szenzor 13 megapixeles felvételeket készít. Összességében meg lehetünk elégedve a G6-tal, bár a piaci megjelenés időpontja még kérdéses, illetve az is, hogy a Samsung milyen felhozatallal támad a március végén megjelenő Galaxy S8 esetén.

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákEuStock.euTelekom

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés