MWC 2017: A strapatelefonokra fordítja figyelmét az Energizer

A Showstoppers mindig tartogat érdekességeket, én például kapásból az Energizer standjánál akadtam meg, ahol a CEO két telefont dobált mindenki szeme láttára, ez pedig mindenképpen figyelemfelkeltő előzetesnek számított. Az úriemberrel beszélve el is mondta, hogy bizony új készülékekkel támadnak, amik esetén a strapabírás volt az elsődleges szempont, emellett persze az sem volt utolsó dolog, hogy hardveresen is helytálljanak.

Ilyen elölről az Energy E550LTE
Ilyen elölről az Energy E550LTE [+]

Az erősebb modell az Energy E550LTE nevet kapta, a 11,1 milliméteres vastagságával legalább 2 milliméterrel karcsúbb a konkurens termékeknél. Ennél is jobb hír, hogy a mobil IP68-as védettséget kapott, plusz még a leejtést is belső sérülés nélkül éli túl. Az előlapon egy Gorilla Glass 3 üveggel védett, 5,5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelző ücsörög, amit egy nyolcmagos processzorral ellátott MediaTek MT6755 chipset hajt meg.

Az első dupla kamerás strapatelefon lett az E550LTE
Az első dupla kamerás strapatelefon lett az E550LTE [+]

A 64 gigabájtos adattároló mellett kiemelendő a 4 gigabájtnyi RAM. Hátulra egy 13 és egy 8 megapixeles kamera került, ez az első olyan strapatelefon, ami dupla fényképzős megoldással kecsegtet. Szelfizni 8 megapixelben lehet. A készülék kapott ujjlenyomat-olvasót, a hosszú üzemidőről pedig a 4000 milliamperórás akkumulátor gondoskodik. Az E550LTE ára 449 euró lesz, megjelenése nyáron várható.

Az E520LTE társánál jóval visszafogottabb specifikációkkal kecsegtet
Az E520LTE társánál jóval visszafogottabb specifikációkkal kecsegtet [+]

A gyengébbik kiadás Energy E520LTE megnevezéssel kerül fel a boltok polcaira, a számozás a kijelző méretére utal, hiszen ebben az esetben egy 5,2 inches HD megjelenítőről beszélünk. Belül egy MediaTek 6735-ös chipset lakozik, a processzor négymagos, az adattároló és a rendszermemória mérete fele a társának, 16/2 gigabájt.

Az ujjlenyomat-olvasó megmaradt, a dupla kamerás kivitelezés nem
Az ujjlenyomat-olvasó megmaradt, a dupla kamerás kivitelezés nem [+]

Az Energizer strapamodelljének kamerái hátul 13, elöl 5 megapixeles fényképet készítenek, előbbi társa a biometrikus azonosításra alkalmas szenzor. A megfelelő üzemidő itt sem lehet akadály, a cég 4000 milliamperórás teleppel látta el a készüléket. Az E520LTE ára várhatóan 299 euró körül mozog majd, de természetesen a megjelenésig még ez valamennyit változhat.

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákEuStock.euTelekom

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés