MWC 2017: Megnéztük, mivel foglalkozik az E&L

Az MWC-n mindig találni olyan céget, amiről eddig még nem esett szó. Ilyen az E&L, amit 2007. májusában alapítottak, székhelyük pedig Shenzhenben található. A "minőség az élet" szlogennel próbálkozó vállalat nem csak elad, hanem gyárt is készülékeket, Kínán kívül Indiában, Etiópiában és Iránban is van szalag, amiről legördülnek a termékek, a legutóbbi, összeszerelést végző manufaktúra például tavaly nyitott és 100 ezer négyzetméter alapterületű. A kiállításon strapatelefonokkal tették tiszteletüket, több is a portfólió részét képezi, de egyelőre a három legújabbat hozták el.

E&L S50
E&L S50 [+]

Az egyik az S50, ami annak elenére jól bírja a hányattatásokat, hogy mindössze 9,5 milliméter vékony. Víz-, por- és ütésálló, fittyet hány a karclolásokra is. Specifikációs szempontból közép-alsó kategóriásnak mondható, kapott egy 5 hüvelykes HD kijelzőt, valamint egy 1,5 GHz-es nyolcmagos processzort felvonultató MediaTek MT6753-as chipsetet. A 16 GB ROM mellett 2 GB RAM került a telefonba, microSD-vel még tovább bővíthető az adattároló.

E&L S50
E&L S50 [+]

Kamerázni a 8 illetve 5 megapixeles fényképezőkkel lehet, mindkettő képes nagyobb felbontásra (interpolál) a szoftvernek köszönhetően, bár ilyenkor a minőség is csökken. Az S50 fedélzetén Android 7.0 teljesít szlgálatot, támogatja a B20-as LTE/4G-t, és 2800 mAh-s akkumulátor látja el energiával. Hátul van még egy fontos felszerelés, méghozzá az ujjlenyomat-olvasó.

Az S30-ban pár dologban hasonlít a tesóra, főleg strapabírás tekintetében, de még egy fokkal keskenyebb, mindössze 9 milliméter. A képernyő 4,7 inches, 720 x 1280 pixel felbontású, a szerkezet lelke pedig egy MediaTek MT6735 SoC, a processzor négymagos és 1,5 GHz-es. Egy fokkal talán jobb kivitelezésű, mivel az előlapon fizikai gombok kaptak helyet (szemben az S50-nel), sőt, az is kicsit fura, hogy nagyobb a telep, 2950 mAh-ról beszélünk.

E&L S30
E&L S30 [+]

Kétféle verzióban vásárolható meg, van 2/16 GB-os és 3/32 GB-os modell, a tárhelyet microSD-vel lehet még toldani. Nem különbözik társától fotós képességek terén sem, 8 illetve 5 megapixeles egységekről kell szót ejtenünk. Van még Android 7.0 Nougat rendszer, B20-as LTE, duál SIM, sőt, még ujjlenyomat-olvasó is.

A harmadik versenyző már nem okostelefon, de nagyon olcsó, S200 a neve és mindössze 18 dollárért hirdették, ami kiváló ajánlat, ha valaki egyszerű, mégis strapabíró mobilt keres.

E&L S200
E&L S200 [+]

Nyilván sok infó nincs azért a készülékről, annyit lehet tudni, hogy a kijelzője 2,4 hüvelykes és 240 x 320 pixeles, van benne 32 GB-nyi tárolóegység, 0,3 megapixeles kamera, valamint 2000 mAh-s akkumulátor. A másik két modellhez hasonlóan MIL-STD-810G szabvánnyal rendelkezik, dual SIM-es, lejátssza az MP3-at, adott a rádió is.

A 2016-os MWC-re kijutásunkat támogattákEuStock.euTelekom

Előzmények

Hirdetés