Publikusak lesznek az iOS béta változatai?

A mostani álláspont szerint az Apple-nél kizárólag a fejlesztők férnek hozzá azokhoz a béta szoftverekhez, amelyek még tervezési fázisban vannak. Úgy tűnik azonban, hogy az almás cég teljesen más irányra térhet át, hiszen az iOS 8.3 és az iOS 9 előzeteseit már bárki letöltheti majd és telepítheti a kompatibilis készülékek valamelyikére. Ez egyébként több szempontból is érdekes, hiszen eddig 99 dollárt kellett éves szinten befizetni ahhoz, hogy ezeket a privilégiumokat megkapja valaki, a nagyérdeműtől viszont már nem kérhet majd pénzt a vállalat.

Az okokat talán abban érdemes keresni, hogy az iOS 8 első hivatalos kiadása rengeteg kisebb-nagyobb hibával érkezett meg, nem is véletlen, hogy sokkal lassabban kezdtek el frissíteni rá a felhasználók, mint az iOS 7-re. A tesztelők ráadásul nagyon kevesen, mindössze százezren vannak, így azért nincs akkora rálátása a problémákra a cupertinóiaknak, ha viszont ennek a többszöröse állna rendelkezésre, sokkal jobban ki lehetne szűrni a galibákat. Az iOS 9-et a júniusi WWDC-n tárja majd a nagyközönség elé az Apple, a végleges kiadás pedig majd az új iPhone-okkal együtt szeptemberben várható. Az ötlet üdvözítendő, hiszen azért sokan kipróbálnák hamarabb az új rendszer adottságait, plusz tényleg jóval több visszajelzést kapnának a gyártónál.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés