Sony Ericsson K660: Ifjú webmester

Úgy tűnik a gyártónál új szelek fújnak. A „K” széria sokáig szinte csak Cyber-shot kamerákkal szerelt modellt vonultatott fel, ám az utóbbi időben egyre több olyan készülék bukkan fel, melyek bár magas sorszámmal rendelkeznek, a bennük megbúvó kamera mégsem autofókuszos. Sajnos a K660i is csak fixfókuszos, mindössze 2 megapixeles kamerával rendelkezik. A gyártó azonban kihangsúlyozta: eme modell elsősorban az internet böngészésére készült, éppen ezért a beépített Access NetFront böngésző fektett üzemmódban is használható.

A készülék 2 colos, 240x320 képpontos ablaka 262 ezer szín megjelenítésére alkalmas, tehát nem valószínű, hogy böngészés közben egy latpop kényelmét idézi. Ugyanakkor a GPRS, EGDE, 3G és HSDPA átvitel segítségével szinte bárhol képes a világhálóra csatlakozni. Zenei képességeit viszont nem érheti panasz, hiszen a készülék a korábbi Walkman lejátszót kapta, mely nem csak ekvalízerek, hanem MegaBass segítségével is képes a hangzást javítani. Ráadásul a hátlapon még egy Walkman logónak látszó motívum is helyet kapott.

A gyári alapcsomag 256MB M2 kártyát, USB kábelt és sztereó kihangosítót tartalmaz. Ez utóbbiból az egyszerűbb lelkületű változatot, tehát nem a HPM-70-ről van szó. A 104x47x15 milliméteres és 95 grammos újdonság a jövő év első hónapjaiban kerül a boltok polcaira, ám árat egyelőre nem közölt a gyártó.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés