Tényleg csúcsfelszereltséget kaphat a Vivo X6

A TENAA, azaz a kínai hírközlési hatóság mostanság megannyi készülékről rántja le a leplet, gondoljunk csak a Gionee, vagy éppen a HTC minden bizonnyal hamarosan bemutatkozó újdonságaira. A sor itt még nem ér véget, ugyanis a Vivo X6-ról is számos információ napvilágot látott, ugyanis ez a készülék is megkapta az ilyenkor szokásos jóváhagyást.


[+]

A fenti képen jól látható, hogy az előlapi üvegen kívül egy unibody alumínium házat kap a mobil, hátul alul és felül műanyag csíkokkal, amik az antennák miatt lettek így kialakítva (már nagyon sokszor láttunk ilyen megoldást). Ugyanúgy a szerkezet hátsó fele tartalmazza az ujjlenyomat-olvasó szenzort, valamint ledes villanóval megtámogatott 21 megapixeles fényképezőt.


[+]

A meglehetősen vékonynak tűnő phablet elején egy 6 hüvelykes, QHD, azaz 1440 x 2560 pixel felbontású kijelző hívja fel magára a figyelmet, de ami még ennél is megdöbbentőbb, hogy a burkolat alatt a MediaTek Helio X20 chipset dolgozik majd, amiben a feladatok oroszlánrészét a tízmagos processzor végzi, méghozzá 4 GB RAM-mal kisegítve. Az adattároló mérete 32 GB, és arról is van említés, hogy ez bővíthető lesz microSD-vel. Az előlapi kamerát sem aprózza el a Vivo, hiszen felbontása 12 megapixel lesz.


[+]

A csúcsfelszereltséghez dukál még a két SIM kezelés, a 4G/LTE, az Android 5.1 operációs rendszer, valamint az 1 GB-nyi videomemória, így nem meglepő a 4K felvételek készítése sem. A Vivo X6 arany, rózsaszín és ezüst árnyalatokban kerül piacra, méghozzá két verzióban: X6L és X6D modellszámmal, amik közül az egyik akár nyomásérzékeny Force Touch kijelzőt is kaphat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Vivo

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés