Vezetőcsere várható a Nokiánál?

A Reuters értesülései szerint hamarosan leváltásra kerülhet Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia első embere, mivel cége az Apple iPhone bevezetése óta nem tudott igazi válaszlépéssel előrukkolni, miközben a piac összes többi szereplője bemutatott már valamilyen veresenyképes ajánlatot és kezelőfelületet. A befektető elégedetlenség igazi oka azonban a várakozásokat messze alulmúló első negyedéves pénzügyi eredményeken túl a Symbian^3 hivatalosan is elésimert késése volt, melyet ráadásul az orosz Mobile-Review oldal nem éppen elismerő szavakkal illetett. Olli-Pekka Kallasvuo nevéhez fűződik az Nseries N97 körüli botrányok mellett az amerikai piac szinte teljes elvesztése is, hiszen az elmúlt időben a cég piaci részesedése 20-ról 7 százalékra mérséklődött. A Reuters által publikált írás egyelőre csak befektető visszajelzéseken alapuló spekuláció, de persze egyáltalán lehetetlen, hogy a Nokia végül mégis a vezető leváltása mellett dönt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés