Visszaesés a kínai piacokon

A világ legnagyobb mobilszolgáltatója a kínai China Mobile eladásai az elmúlt negyedévben drasztikusan csökkentek. Az előző három hónaphoz képest 9,8%-al kevesebb, azaz „mindössze” 35 millió mobiltelefont tudott értékesíteni. Ezzel együtt a bevételei is 9,3%-os visszaesést mutattak, mely körülbelül 5,3 milliárd dollárt jelent az elmúlt három hónapban. A beszámoló szerint ez teljesen normális az év ezen időszakában, melyet a Holdújév után erősödő eladások szoktak követni.
A szolgáltató elsősorban az olcsóbb készülékek és tarifacsomagok piacán ért el jó eredményeket. Ugyanakkor a beszámoló kitért arra is, hogy a nagy TFT kijelzővel és egy-két megapixeles kamerával felszerelt mobilok is igen kelendőek. Kínában nem csak GSM, hanem az idei év második felétől 3G is elérhető, ennek megfelelően a nagyobb átviteli sebességet kiaknázó készülékek is egyre kelendőbbek. Ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy Kínában már nincs szükség a mobiletelefonok szakhatóságok általi bevizsgálására, így számos helyi gyártó is megkezdhette az olcsóbb készülékek szállítását a hatalmas szolgáltató számára.
Az olcsó és elegáns dizájnnal rendelkező K-Touch, Gionee és Telda modellek helyi gyártó műhelyeiből kerülnek ki, melyek után fokozatosan nő az érdeklődés. A visszaesés ellenére a Nokia olcsó modelljeinek eladása továbbra is emelkedő tendenciát mutat, miközben a Motorola visszaesést volt kénytelen elkönyvelni a kínai piacon. Emellett a Samsung, Lenovo, Sony Ericsson, Bird és Amoi termékei is igen népszerűek, melyek a teljes eladás 30%-át teszik ki.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés