Alcatel One Touch Idol 2 mini S - kisebb, de nem kevesebb

Bevezető, tartozékok

A kedves olvasónak feltűnhetett, hogy az elmúlt hónapokban számos Alcatel készülék megfordult szerkesztőségünkben, ami nem véletlen, ugyanis a kínai székhelyű cég az elmúlt másfél évben európai piac egyik fontos, androidos mobilgyártójává lépett elő. A trendeket követve az egykoron francia cég is igyekszik minél több telefonnal előrukkolni, hogy az összes szegmensbe jusson versenyképes termék, és hogy a kesztyűt sikeresen fel is vehessék, készülékeik mellé kedvező árcédulát csapnak. A középkategóriába szánt One Touch Idol sorozatból a februári MWC-n egyenesen négy típust is bejelentettek, ezek közül mi kettőt tesztelhettünk: a középkategória felső részébe pozicionált Idol 2 S-t, valamint kistestvérét, az Idol 2 mini S-t. Mindkettő széleskörű adatkapcsolatokkal rendelkezik, beleértve a Cat.4 típusú LTE-t és NFC-t.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S
[+]

Egy év a mobilpiacon sok idő, egy 4,5 inches kijelzővel bíró telefonra manapság simán rányomják a „mini” bélyeget, ami parányi konstrukció helyett inkább egy magasabb árú készülék olcsóbb és némileg butított változatát jelöli. Igaz ez tesztkészülékünkre is, ami az Idol 2 S számos jó tulajdonságát magán viseli, viszont HD-s megjelenítő helyett qHD-s felbontást, 5 inches képátló helyett pedig 4,5 incheset kapott, tízezer forinttal kedvezőbb áron. A hardveres tudás abszolút korrekt, jelentősen felturbózva a tavalyi Idol mini szerény specifikációját: WVGA kijelző, MediaTek processzor, 512 megabájt memória és 4 gigabájt belső tárhely helyett négymagos Snapdragont, 1 gigabájt memóriát és 8 gigabájt eMMC-t kapunk.

Alcatel One Touch Idol 2 mini S
[+]

A küllemre sem lehet panasz, a műanyag konstrukció hátlapja kékes ezüst festésével és a csiszolt fémet imitáló oldalkeretével kifejezetten tetszetős, és a készülék méretei és súlya is ideálisnak mondható. A mini S fehér dobozban érkezik a felhasználóhoz a megszokott kiegészítőkkel: találhatunk a csomagban egy hálózati adaptert az energiaellátáshoz, egy USB kábelt töltéshez és adatátvitelre, egy fülbedugós sztereó headsetet, egy SIM-cserét segítő eszközt, valamint némi papíralapú olvasnivalót.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés