Archos 40b Titanium - karcos harcos

Bevezető, tartozékok

Az Archos kis francia elektronikai cég, amely 25 éves fennállása alatt végigkísérte a számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai ipar elképesztő fejlődését, bár nagyot robbantani soha nem tudott. A kilencvenes évek elején még Commodore Amiga alkatrészeket gyártottak, majd idővel CD-ROM, MP3 és MP4 lejátszók következtek, illetve egyéb multimédiás perifériák. Aztán 2009-ben megszületett az első Archos tablet, ahonnan egyenes út vezetett a mobiltelefonok piacára, az egyik ilyen termék el is látogatott szerkesztőségünkbe.

Archos 40b Titanium
[+]

Teszteltünk már Archos táblagépet, azonban az Archos 40b Titanium az első okostelefon, amit a francia cégtől tüzetesebben szemügyre vehettünk. A készülék a belépőszinten szeretne hódítani, és különlegessége már a termékfotókon is megmutatta magát: a műanyagból épített készülék sztereó előlapi hangszórókat rejt. Amit viszont a küllem nem leplezett le, az a hátlap alatti dupla SIM-kártya foglalat, valamint a kétmagos MediaTek processzor. A 4 hüvelykes kijelzővel és a kecses, könnyű konstrukcióval ígéretes alapokkal indul az Archos versenyzője.

Archos 40b Titanium
[+]

A 40b az XXL GSM-től átlagos méretű, matt fehér dobozban érkezett hozzánk, amelyre bordó és fekete tintával kerültek fel a szövegek. A papírkonstrukció tetejét leemelve kis tálcán tárul elénk a sztereó hangszórós mobiltelefon, alatt pedig egész zsúfolt a felhozatal: garanciapapír és két vastagabb, többnyelvű leírás, agybadugós headset, USB töltőfej és microUSB végű töltőkábel, 1400 mAh-s akkumulátor, illetve egy microSIM - SIM átalakító varázsolható elő a sok-sok plasztik tasakból. A készülék hátulját lepattintva és a telepet, kártyáinkat behelyezve már kezdődhet is a teszt, találkozunk a következő oldalon!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Bemutatkozott az Archos 50b és 50c

    Öthüvelykes HD kijelzővel szerelt kecses középkategóriás duóval rukkolt elő a francia Archos.

  • ZTE Blade L2 - csalóka sorozat

    Két SIM-et kezelő, egész korrekt hardverrel rendelkező masina érkezett hozzánk, a kijelző méretes, ám a kellemes árazásnak a felbontás és a kamera esett áldozatául.

  • LG G2 mini - testvére a példaképe

    A dél-koreai gyártó sem szeretett volna kimaradni a buliból, ezért az aktuális zászlóshajójának készített egy egész jó ajánlatnak számító mini változatot is.

  • THL T200C - a boldogító technológia

    Ma egy kínai készülék kerül górcső alá, melyben egy nyolcmagos processzorral ellátott lapkakészlet dolgozik, emellett kellemes dizájn és nagy kijelző jellemzi még.

Hirdetés